Kiszivárgott: A Fidesz belső körei is tudják, hogy feleslegesen szórtak el százmilliárdokat az elmúlt 12 évben

Azért folytatják.

A Telexhez is eljutott az a szűk körnek szánt közel 300 oldalas háttértanulmány, amely bemutatja, hogyan hasznosult az elmúlt időszakban a sportba öntött sok százmilliárdnyi pénz. A lap úgy tudja, hogy az anyag a Magyar Olimpiai Bizottság megrendelésére készült és tavaly Orbán Viktorhoz is eljutott.

A látványcsapatsportágak vizsgálatát a szerzők két részre bontották, az első a 2000–2010-es periódus, a második a 2011–2020 közötti, a kettőt elválasztja a társaságiadó-kedvezmény milliárdjainak megjelenése. Fontos hozzátenni, hogy a háttéranyagban a foci elemzése nem szerepel.

Rögtön az elején kiderül, hogy Magyarországon a látványcsapatsportok 2000-től 2010-ig 7,4 milliárd forintot kaptak, majd 2011 és 2020 között

552 milliárdot.

A többi sportág 35,8 milliárdos támogatásban részesült a nagyvonalú támogatások előtt, utána 678 milliárdot kapott. Vagyis a növekedés 7500, illetve 1900 százalékos, amiben nincsenek benne a létesítményfejlesztések.

A tanulmány a pozitívumok között említi, hogy gyarapodott a klubok és az edzők száma, valamint az ő jövedelmük is, már nincsenek megélhetési gondjaik, már nem jelenik meg a külföld elszívó hatása.

Ami az eredményességet illeti, már egyáltalán nem rózsás a helyzet: miközben utánpótlás szinten a megnövelt támogatás összességében jó hatással volt, a felnőtteknél a százmilliárdok ellenére is

legfeljebb stagnálásról

lehet beszélni.

Az elemzésből kiderül, hogy

  • a sportágak többségénél (52 százalék) kedvezőtlenebb képet mutat az eredményesség a sokszorosára emelkedett támogatás belépése után.
  • a 16 kiemelt sportágból kilencnél kedvezőtlenül alakult az eredményesség a rengeteg állami pénz megjelenése nyomán.
  • az úszást etalon, a vívás és a kajak-kenu szintén jól teljesített, beindult a triatlon és a vitorlázás, a korcsolya a csúcsra ért
  • vegetál az ökölvívás, alulmúlta magát az evezés és az asztalitenisz: korábbi eredményességük 40 százalékát érték el, amióta busás támogatást kapnak.
  • a kézilabdában a tao bevezetése után az eredményesség a 2010 előtti szint 21 százalékára esett vissza, pedig a sportág majdnem százszor annyi támogatását kapott
  • visszaesett a vízilabda is, de az legalább nem olyan jelentősen.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek