Itt a bejelentés: Ursula von der Leyen elmondta, miről egyeztek meg Brüsszelben

Orbán nagyon fog neki örülni.

Az Európai Unió meg fogja erősíteni külső határait,

és lépéseket fog tenni, hogy megelőzze az illegális migrációs beáramlást

— jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek egynapos csúcsértékezletét követően, péntek hajnalban.

Ursula von der Leyen sajtótájékoztatóján kijelentette: a migráció európai kihívás, amely európai válaszokat igényel.

A migráció korábbi hullámaiból tanulva az uniós tagországoknak közösen kell cselekedniük. Ha az EU és a tagországok így tesznek, nincs kihívás, amelyen Európa ne tudna úrrá lenni

— mondta.

A brüsszeli testület elnöke azt mondta: a tagállami vezetők több azonnali, konkrét és gyakorlati lépés megtételében egyeztek meg, köztük határvédelmi eszközök, például gépjárművek, őrtornyok és a felügyeleti technológia uniós finanszírozásának növelésében. Hangsúlyozták továbbá, hogy az uniós migrációs és menekültügyi csomag befejezésére van szükség — közölte.

Elmondása szerint a tagállamok vezetői emellett megállapodtak abban is, hogy a határigazgatás hatékonyságának javítása érdekében kísérleti projektet indítanak a gyorsabb és méltányosabb menekültügyi eljárások lefolytatására, valamint arra, hogy hatékonyabbá tegyék az uniós tartózkodásra jogosulatlanok visszaküldésének rendszerét.

Beszéltek arról is, hogy több segítséget kell nyújtani a migráció által nagyobb nyomásnak kitett országok számára az önkéntes szolidaritási mechanizmus hatékonyabb alkalmazása által.

Tájékoztatása szerint az uniós állam-, illetve kormányfők az európai gazdaságot érintő vitán megállapodtak abban, hogy lehetővé kell tenni a „célzott, ideiglenes és arányos” támogatást annak biztosításra, hogy Európa a zöld technológiai termékek gyártásának helyszínévé váljon.

Emlékeztetett: az Európai Bizottság a megújuló energiákba, a szén-dioxid-mentesítésbe, a hidrogénüzemű, illetve a zéró kibocsátású járművekbe történő beruházások állami támogatására vonatkozó szabályok lazítását javasolta, részben válaszul az Egyesült Államok nemrégiben elfogadott protekcionista törvényére.

Ursula von der Leyen azt mondta: az Európai Bizottság a következő, március végére tervezett uniós csúcs előtt bemutatja a nettó nulla kibocsátású európai ipar létrehozására vonatkozó javaslatát.

Az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben bevezetni tervezett újabb szankciókkal kapcsolatban kijelentette, hogy a további exporttilalom az informatikai technológiát és a katonai ipart érinti majd a leginkább szükséges alkatrészek és összetevők szállítására.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az uniós csúcs migrációs vitájával kapcsolatban azt mondta: a tagállami vezetők „minőségi, őszinte és tiszteletteljes” megbeszélés keretében

a közös fellépés fontosságát hangsúlyozták.

A további megbeszélések középpontjában az uniós külső határok védelmének megerősítése fog állni — tájékoztatott.

Az orosz-ukrán háború állásáról folytatott megbeszéléssel kapcsolatban Charles Michel azt mondta, a tagállamoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy feltöltsék munícióval az ukrán lőszerkészleteket, megfelelően Volodimir Zelenszkij kérésének, amelyet az ukrán elnök a brüsszeli találkozó során terjesztett elő.

Olaf Scholz német kancellár a csúcsértekezlet után reményét fejezte ki, hogy a transzatlanti partnerek közötti tárgyalások korlátozhatják az európai székhelyű vállalatokkal szembeni diszkriminációt, amelyet az amerikai protekcionista törvény okozott.

Amikor versenyképességünkről van szó, el kell végeznünk a házi feladatunkat, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne alakuljon ki állami támogatási verseny nemzetközi szinten

— fogalmazott.

A német kancellár az Ukrajnának szánt támogatásokkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy európai partnerei nem halogatják Leopard 2-es harckocsikkal segíteni a hadban álló ország önvédelmét.

Emmanuel Macron francia elnök újságíróknak nyilatkozva közölte, nem zárja ki, hogy a tagországok valamikor harci repülőgépeket küldjenek Ukrajnának, de hangsúlyozta: jelenleg nem ez élvez elsőbbséget. A prioritás most Ukrajna hatékony megsegítése az elkövetkező hetekben és hónapokban, és ennyi időn belül lehetetlen vadászgépeket szállítani — közölte.

A francia elnök a migrációval kapcsolatban szorgalmazta, hogy javítsák az uniós tartózkodásra jogosulatlanok visszaküldésének hatékonyságát, és azt mondta: nem engedhető meg, hogy egyes országok segélyeket vegyenek fel, majd megtagadják az illegális bevándorlók visszafogadását.

Karl Nehammer osztrák kancellár kijelentette: az EU kötelezettségvállalása a határbiztonság finanszírozására lehetővé teszi a tagországoknak, hogy saját pénzt fektessenek határvédelmi kerítések építésébe. Az Európai Bizottság ugyanis beleegyezett abba, hogy

jelentős támogatást nyújtson a határőrségek megerősítéséhez

és eszközök, köztük járművek beszerzéséhez, ezzel a tagországok, például Bulgária saját forrásokat fordíthatnak határkerítések építésére vagy megerősítésére — mondta.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek