Most érkezett: Az agrárminiszter fontos bejelentést tett az árstopról

Változás jön.

Hamarosan túl lehetünk az inflációs csúcson, így az ársapkák már anélkül

kivezethetők lehetnek április 30-án,

hogy ezzel ne nőjön érdemben a lakosság terhe

– nyilatkozta Nagy István agrárminiszter.

A KSH pénteken teszi közzé a januári inflációs adatokat: a várakozások szerint

tovább emelkedik

a hazai infláció, amely egész Európában nálunk a legmagasabb.

Ennek az egyik fő oka az élelmiszerinfláció, az árak hazai elszabadulása még a régión belül is kiugró, az uniós átlaggal pedig szinte össze sem lehet vetni.

Kijelentette: nem tervezik előrébb hozni a szabályozás kivezetését, a piac is erre a dátumra készül, de szerinte április végére az infláció odáig mérséklődik, hogy a kialakuló piaci árak ne okozzanak komoly költségnövekedést a lakosságnak.

„Egyértelmű, hogy az árstopos termékek helyettesítő termékeinek, például az 1,5 százalékos tejnek az ára az egekbe szökött, az akár 80-100 százalékos drágulást pedig biztosan nem indokolják a piaci folyamatok. Éppen ezért a versenyhivatal kiemelten vizsgálja, hogy az üzletláncok tudatosan, összehangolva hajtottak-e végre szélsőséges mértékű áremelkedést”

– mondta a miniszter.

Kapcsolódó:

Bejelentette a Magyar Nemzeti Bank, mikortól fognak csökkenni az élelmiszerárak

(via 24.hu)

Valódi Hírek