Ilyen is van: Tízezrek vonultak az utcára, hogy kiálljanak a tanárok mellett

Portugáliában.

Több tízezer állami iskolában tanító tanár és más dolgozó vonult utcára szombaton Lisszabonban, hogy magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követeljen, illetve még nagyobb nyomást helyezve a portugál kormányra, írja a Reuters.

A kürülbelül 80 ezer tüntető kiabálta a „bankoknak milliók, nekünk csak fillérek jutnak” szlogent.

Az Oktatási Szakemberek Szövetsége azt követeli, hogy a kormány legalább havi 120 euróval (47 ezer forint) emelje meg a tanárok bérét, és gyorsítsa fel a szakmai előmenetelt.

A kormány azt az ígéretet tette, hogy minden közalkamazottnak, aki 2600 euró alatt keres,

legalább havi 52 euróval megemeli a fizetését.

A legkevesebbet kereső tanár 1100 eurót,

körülbelül 430 ezer forintot visz haza havonta,

a legtöbbet keresők bére 2000 euró alatt van.

A tanárok december eleje óta sztrájkolnak, emiatt

sok iskolát be kellett zárni,

a diákok sem tudtak részt venni az órákon.

Itthon a magyar tanárok is régóta küzdenek a jobb munkakörülményekért, azonban nem árt megnézni, mennyivel másabb egy portugál tanár helyzete.

Portugáliában egy tanárnak heti 22 órát kell tanítania, van, akinek hét közben két szabadnapja is van. Magyarországon heti 22-26 a kötelező tanórák száma, a fizetésnél a tényleges szám nem számít. Erre jön még rá a helyettesítés, dolgozatjavítás, órákra való készülés, kirándulásszervezés, a legtöbb tanár így 50 órát dolgozik hetente.

(via reuters.com/telex.hu)

Valódi Hírek