Most érkezett: Az Európai Bizottság beperli az Orbán-kormányt

Mert a kabinet szembement az EU törvényeivel.

Az Európai Bizottság beperli a magyar kormányt az Európai Bíróságon, amiért a kabinet exportkorlátozást vezetett be az építőiparban — szúrta ki a 444.hu.

Az indoklás szerint a magyar hatóságok által megalkotott úgynevezett „előzetes bejelentési rendszer” lehetőséget teremt az építőanyagok kivitelének megakadályozására, és szerintük emiatt a magyar állam megsérti az Európai Unió a javak (pl. árucikkek) szabad áramlását biztosító törvényeket.

Az EB emellett új kötelezettségszegési eljárást is indított a magyar kormánnyal szemben, amelyben arra inti a kabinetet, hogy az energiaágazatot érintő kérdésekben hozza összhangba a magyar szabályokat az uniós joggal.

Szerintük az előzetes bejelentési rendszer lehetőséget biztosít a szén- és faalapú energiahordozók exportjának tilalmára. A Bizottság álláspontja szerint ez az intézkedés az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 35. cikkével ellentétes módon a belső piacon a kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású.

Valódi Hírek