Dagad a botrány: Vizsgálóbizottság jöhet létre Varga Judit ellen a titkos hangfelvétel miatt

Lépnek az ügyben.

A DK parlamenti vizsgálóbizottsága fogja kikérdezni a Völner-ügyben „a jó miniszter asszonyt” — tudatta szerdai közleményében Sebián-Petrovszki László, a parlament Igazságügyi Bizottságának alelnöke, a DK országgyűlési képviselője.

A politikus emlékeztetett: újabb lehallgatott telefonbeszélgetés került elő a korrupcióval lebukott volt államtitkár, Völner Pál ügyében, akit a felvételen a Völner lefizetésével vádolt Schadl György – a Magyar Végrehajtói Kar elnöke – arra kér,

hozzon össze egy találkozót „a jó miniszter asszonnyal„,

aki nem lehetett más, mint Völner akkori főnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter.

Hozzátette: ráadásul egy korábbi felvételen arról is szó volt, hogy

bűnpártolásért akarták feljelenteni Varga Juditot.

A DK szerint parlamenti vizsgálóbizottságnak kell kikérdeznie az igazságügyi minisztert többek között arról, hogy találkozott-e a magyar végrehajtók korrupt vezetőjével, és ha igen, miről egyeztettek.

A DK által kezdeményezett Völner-bizottság feladata lesz választ adni a következő kérdésekre is:

  • Kikre gondolt Varga Judit korrupcióval vádolt volt államtitkára, Völner Pál, amikor azt mondta az egyik felvételen, hogy a vallomásától „meginoghat” pár ember széke?
  • Az Orbán-kormány minisztereire vagy a Fidesz egyes parlamenti képviselőire célzott Völner?
  • Ki volt az a bizonyos „Tóni”, akiről egy másik felvételen beszélt a végrehajtók korrupt vezetője?

A DK közleménye szerint

az országnak joga van tudnia, hogy milyen magasra érnek a Völner-ügy szálai.

Emellett Jámbor András, párbeszédes politikus is tartott egy sajtótájékoztatót szerdán az üggyel kapcsolatban, amelyben többek között hangsúlyozta: a frakció követeli a Völner–Schadl-felvételeket vizsgáló bizottság felállítását.

„Elég volt a végrehajtói maffia ámokfutásából!”

— hangsúlyozta a képviselő.

A teljes videót itt lehet megnézni:

Valódi Hírek