Magyarázkodik a felsőoktatásért felelős miniszter az alapítványi egyetemekről, miután kizárták őket az Erasmusból

Jó tudni.

A magyar kultúra napja alkalmából interjút adott Csák János, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a világban rengeteg a változás, „nekünk azt kell világosan látnunk, hogy mi az, amit meg akarunk őrizni és mi az, amiben alkalmazkodnunk kell a változásokhoz”.

A miniszter rámutatott: a magyar kultúrában az a lényeg, hogy elfogadjuk, „nem az ember a végső ítélő, van nálunk nagyobb erő”.

Ezért a kormány mindent megtesz, hogy a családok erősödjenek, és a családon belül a kötődés létrejöhessen, mert aki tud kötődni, az tud nagyobb entitásokhoz is kötődni, így a nemzethez. Nemzetre pedig azért van szükség, mert közös erővel tudjuk biztosítani hazánk békéjét és biztonságát – mondta.

Csák János az Erasmus ösztöndíjprogramra és a Horizon Europe kutatási és innovációs keretprogramra kitérve kiemelte, hogy meglátása szerint lesz megegyezés a kormány és az Európai Bizottság között az alapítványi fenntartással működő egyetemek esetében.

A miniszter kiemelte: ahogy a távközlési szektorban, az energiaiparban és a bankszektorban végbement változások nyomán e három terület ma már világszínvonalú szolgáltatásokat nyújt idehaza, úgy azt látja, hogy az elmúlt öt évben elkezdődött modellváltás nyomán a felsőoktatási intézményeknél is

„óriási javulás van”.

Csák János beszélt arról is, hogy a területéhez tartozó intézmények szinte mindegyike képes volt az energiatakarékosságra.

A miniszter szólt arról, hogy vasárnap, a magyar kultúra napján délután öt órára közös Himnusz szavalást hirdettek a Kárpát-medence és a világ magyarsága számára. A programmal nemcsak „tiszteletünket tesszük egy nagy alkotó zseni műve előtt, hanem bizonyítjuk, hogy ma is egy közösség vagyunk, ma is vannak közös értékeink, és ez maga a kultúránk” – fogalmazott a miniszter.

(MTI)

Valódi Hírek