Orbánék embere közölte: nagyon jól járnak a brutális drágulással a magyarok

A szerző szerint a magas magyar drágulási ütem kifejezetten jó hír a hazai lakosságnak.

A legfrissebb adatok szerint decemberben ismét a magyar infláció volt a legmagasabb Európában, amivel tartottuk is a novemberi „előkelő” helyezésünket. Egész Európában csak kapkodják a fejüket, hogy milyen mértékben drágulnak Magyarországon az élelmiszerek. Az Eurostat közlése szerint pedig

az egész EU-ban csak Bulgáriában alacsonyabbak a fizetések Magyarországnál.

Mindennek ellenére a Mandiner elnevezésű kormányközeli portál, arra kísérelte meg felhívni a figyelmet az „Ezért örülhetünk a magas inflációs mutatóinknak” című cikkében, hogy mindezt lehet pozitívan is értékelni.

A szerző, bizonyos Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője, írását úgy kezdte:

„Ha mögénézünk és más oldalról értékeljük, akkor

a magas magyar drágulási ütem kifejezetten jó hír a hazai lakosságnak”.

A szerző kissé ellentmondásosan hozzáfűzte: „az infláció rossz. A magas infláció nagyon rossz„.

„Hazánk drágulási üteme európai viszonylatban is jelentős,

ez pedig egyértelműen mutatja, hogy valamit elrontottunk”

– írta Sebestyén, aki ezt követően azonnal el is határolódott saját magától, amikor hozzátette,

„ezek a mondatok gyakran hangzanak el manapság. A gond csak az, hogy a mostani helyzetben az ilyen egyszerű helyzetértékelések tévútra vezethetnek minket”.

Ezután szóba kerül a budapesti és a vidéki árak közötti különbség és a lakossági földgázár kérdése is, európai összevetésben.

Végül a szerző visszakanyarodott a cikk kezdeti felütéséhez:

„A magas magyar gázinflációs ráta tehát nem azt jelenti, hogy itthon rosszabb lenne a fogyasztók helyzete, mint más országokban.

Sőt,

a hazai fogyasztók mind árak, mint pedig az árnövekedés tekintetében kedvező helyzetben vannak. A magas inflációs ráta adott esetben tehát

igazából jó hír nekünk magyaroknak.”

Megemlítendő, hogy 2023. január 18-án jelent meg az Eurostat (Európai Statisztikai Hivatal) hivatalos jelentése az EU és az Eurozóna országaiban regisztrált inflációs adatokról. Erre reagálva Dávid Ferenc véleménycikkében arról írt, hogy a magyar pénzromlás sebessége továbbra is kiérdemli a „vágtató” jelzőt, és bármilyen szempontból hasonlítjuk magunkat a kontinens országaihoz,

minden összevetés vesztes pozíciót tükröz.

(mandiner.hu/444.hu nyomán)

Valódi Hírek