Nagy a baj: Országos szövetség könyörög Orbánéknak, mert már nem mehet tovább ez

Tarthatatlan a helyzet.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint

meg kellene tervezni az élelmiszerekre érvényes árstopok kivezetését.

Az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében az érdekképviselet kiemelte, az árbefagyasztások feloldása az infláció remélt csökkenésével párhuzamosan, fokozatosan történhetne meg a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A VOSZ szerint erre várhatóan tavasz végétől, legkésőbb nyár elejétől nyílik lehetőség.

A közleményében a VOSZ kifejtette, az árstopok

a piaci folyamatok durva korlátozását jelentik,

így csak átmeneti intézkedések lehetnek, és addig maradhatnak fenn, amíg az felétlenül indokolt.

A normál piaci körülmények visszaállítása az élelmiszereknél hozzájárulna az ellátási láncok megfelelő működéséhez, vagyis ahhoz, hogy a magyar élelmiszeripari cégek ne veszítsenek itthon piacot — írja a VOSZ.

A közleményben kitérnek arra, hogy a 2022-ben több ezer boltot érintő bezárási hullám nem írható kizárólag az árstopok kontójára. A boltbezárásokhoz hozzájárult az energiaválság, a munkaerőköltségek megugrása és az ágazati különadó is. Ebből következik, hogy az árstopok feloldása önmagában nem oldja meg a bolti kiskereskedelem problémáit, de

hozzájárul azok csillapításához.

A kistelepülési boltok vissza nem térítendő támogatást kaptak operációjuk fenntartásához. Az ehhez hasonló támogatásokat továbbra is biztosítani kell, különösen azokon a területeken működő boltoknak, ahol a bolti kiskereskedelem fennmaradása, illetve a lakosság ellátása veszélybe kerülhet — közölte a VOSZ.

(MTI)

Valódi Hírek