Fürjes Balázs nem tett le a nagy álmáról: Budapest újra pályázhat az olimpiára

Nem ő az első, aki erről beszél.

Ha Magyarország a korábbi értékelés alapján alkalmas lett volna olimpiát rendezni, akkor most „még inkább az” — nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, az idei budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke az Insidethegamesnek.

A lap emlékeztetett, hogy Budapest sokáig ott volt a 2024-es olimpia rendezési jogára pályázó városok között, 2017 elején azonban – miután a Momentum Mozgalom közel 270 ezer ellenző aláírást gyűjtött össze – visszalépett.

Fürjes, aki akkor a pályázati bizottság elnöke volt, úgy látja, hogy a főváros

most még jobb helyzetben van ahhoz,

hogy olimpiát rendezzen. Felépült ugyanis a Duna Aréna és a Puskás Aréna, hamarosan pedig átadják a 40 ezer néző befogadására képes atlétikai stadiont, ahol augusztus 19. és 27. között vb-t rendeznek.

Fürjes azt mondta az Insidethegamesnek, hogy szenvedélyesen érez az olimpia iránt, de arról, hogy mikor látja újra érdmesnek megpróbálni a kandidációt, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapest vezetésének kell döntenie.

A 2017-es visszalépés okaként Fürjes a „politikai turbulenciát” nevezte meg, de úgy látja, hogy Budapest azóta más város lett. A sportlétesítmények mellett már a szállodai infrastruktúra is adott. A közlekedés terén még van mit tenni, de „ez egy életképes város”. A politikus azt is hozzátette, hogy az előző pályázat alkalmával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is kiválónak tartotta a benyújtott terveket.

„Amikor azt mondják, hogy eljött az idő, biztos vagyok abban, hogy az ország az ügy mögé áll majd”

– mondta Fürjes.

A következő még oda nem ítélt olimpia a 2036-os, amelynek rendezéséért többek között Egyiptom, Németország, India, Indonézia, Mexikó, Katar, Dél-Korea és Törökország is érdeklődik. Magyarország eddig 1916-ban, 1920-ban, 1936-ban, 1944-ben és 1960-ban pályázott a játékok megrendezésére.

Kapcsolódó:

A Magyar Olimpiai Bizottság “erkölcsi kötelességének” tartja, hogy Magyarország 2036-ban olimpiát rendezzen

(via hvg.hu)

Valódi Hírek