A Magyar Olimpiai Bizottság „erkölcsi kötelességének” tartja, hogy Magyarország 2036-ban olimpiát rendezzen

Nagyratörő célok.

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlést tartott szombaton, ahol az volt a legfontosabb célkitűzés, hogy elfogadják azt az új alapszabályt, miszerint az eddigi 54 főről 127-re emelkedjen a szavazásra jogosultak száma. Még Kulcsár Krisztián vezette MOB alatt lett karcsúsítva a szavazásra jogosultak száma — írta a Blikk.

A MOB volt elnöke még tavaly eszközölt drasztikus változásokat. Míg a riói játékok után az olimpiai sportágak 120, a további szervezetek pedig – legfeljebb – 76 tagot delegálhattak a MOB közgyűlésébe, 2020 júniusában ez a szám 123-ra csökkent. Majd jött az újabb változtatás, amely az olimpiai sportágak képviseletét is megnyirbálta, a többi delegáló szervezettől viszont egyszerűen elvette a képviseleti jogot.

Erről, a téli olimpiai szereplés beszámolójáról is szavazhattak a képviselők, ám szóba került egy nagyon fontos kérdés,

a magyarországi olimpia kérdése is.

2024-ben a játékokat Párizsban szervezik meg, így két ciklust mindenképpen ki kell várni a következő európai rendezésre. 2028-ban Los Angeles látja vendégül a világ sportolóit. 2032-ben minden bizonnyal Ázsia, de könnyen lehet, hogy Afrika lesz a házigazda. 2036-ban jön vissza Európába ismét az olimpia,

ezt pedig Magyarország a tervek szerint megpályázhatja.

Gyulay Zsolt, a MOB megválasztott elnöke így fogalmazott: „Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy erre beadja a pályázatát majd.”

(via, blikk.hu)

Valódi Hírek