Rétvári Bence bejelentette: A gyerekek érdekéből indultak ki, amikor a tanárok kirúgásáról döntöttek

A szakszervezetek embertelennek nevezték az új kormányrendeletet.

„A pedagógusokat érintő rendeletmódosítás a gyerekek érdekéből indul ki” — jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV-ben.

Rétvári Bence arról magyarázott, hogy régebben a bejelentés után egy hosszú procedúrát követően lehetett sztrájkolni,

de ma öt nappal korábban elég bejelenteni.

Ugyanakkor megjegyezte: „vannak azonban, akik mégsem ezt a törvényes módot választják”.

„A gyerekeknek az a jó, ha biztosak az oktatási körülmények, a felügyeletük is biztosított és az órák felét megtartják, ha valamilyen munkabeszüntetés van”

— mondta az államtitkár.

A Magyar Közlönyben jelent meg csütörtök este az a kormányrendelet, amely szerint, amennyiben a munkáltatónak tudomására jut, hogy a pedagógus szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi a kötelezettségét, akkor az eddigi 15 nap helyett a tanév végéig, vagyis augusztus elsejéig van módja elbocsátani. Az új kormányzati rendelkezés azokra is kiterjed, akik az elmúlt 15 napban tettek olyat, ami a munkáltatójuk szerint okot ad a rendkívüli felmentésre vagy az azonnali hatályú felmondásra.

Rétvári Bence úgy látja, a hosszabb mérlegelési idő

elsősorban a gyerekek érdeke, hiszen a tanév a maga módján tovább tud menni, a tanárok is tudnak dolgozni.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban éles kritikákat fogalmazott meg az átalakítással kapcsolatban. Szerintük a rendelet

„végtelenül cinikus és embertelen”,

mert lehetővé teszi, hogy a munkáltatónak ne kelljen a tanítási év alatt élnie a szankcióval, ezért, ha a polgári engedetlenségben részt vevők közül valakit el akarnak bocsátani, lehetőségük lesz ledolgoztatni vele a teljes tanítási évet, és nyáron küldeni el a kollégát, amikor egyébként is kevésbé tudnak a tanárok, szülők, diákok tiltakozni a döntés ellen.

A PDSZ szerint a rendelet célja a pedagógusok további megfélemlítése, különös tekintettel azokra, akik már korábban polgári engedetlenségben vettek részt. Ők számolhatnak azzal, hogy bárhogyan is dolgoznak ezután, augusztus 1-jéig

kézhez vehetik a rendkívüli, illetve azonnali hatályú felmondásról szóló határozatot.

A szakszervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli felmentés vagy az azonnali hatályú felmondás csak akkor jogszerű, ha az érintett szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi a lényeges kötelezettségét vagy olyan magatartást tanúsít, amely a foglalkoztatása fenntartását lehetetlenné teszi.

„Hogyan lehetséges az, hogy ha valaki tényleg ilyen súlyos kötelezettségszegést követ el, akár még hónapokig is pedagógusmunkát végezhet, és csak utána távolítják el munkahelyéről?”

— tették fel a kérdést.

A Pedagógusok Szakszervezete is reagált az új kormányrendeletre, ami szerintük

sérti a törvény előtti jogegyenlőséget,

mert a munkáltatókat jogtalan előnyben részesíti a munkavállalókkal szemben.

Hangsúlyozták:

a visszamenőleges hatály minden alapvető jogot sért,

illetve hogy beszédes a rendelet indoklása is, amely szerint a „módosítás az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele”.

A szakszervezet szerint ezzel a kormány beismeri, hogy például egy kémia szakos tanár annyit engedetlenkedhet, amennyit akar, hiszen úgysem tudnák pótolni az országos tanárhiány miatt.

(hvg.hu)

Valódi Hírek