FRISS: Kemény küzdelem előtt áll Orbán haverja — itt vannak a részletek az elnökválasztásról

Megérkeztek az eredmények.

Államfőként kíván visszatérni a hatalomba az Orbán Viktor szövetségesének tartott Andrej Babiš, volt cseh miniszterelnök. A hírek szerint az első fordulót ugyan még megnyerheti, de a második körben már nehezebb dolga lesz.

Babišt egyébként Orbán elvbarátjaként tartják számon, aki többször is támogatásáról biztosította a magyar kormányfőt.

A Népszava a Deník N beszámolója alapján arról írt, hogy a 2021-es parlamenti választás előtt még Orbán mellett mosolygott Babiš, azonban most is meg akarta szerezni egy külföldi politikus támogatását, csak éppen már nem Orbánét.

A Választási földrajz Facebook-oldalán közben arról számolt be, hogy egészen biztosan Andrej Babiš és Petr Pavel jut a második fordulóba, így nincs meglepetés. Szombat délután 2-kor bezártak a szavazóhelyiségek, a biztosok pedig nagy erőkkel számolják a szavazatokat.

Ami már tudható, hogy

a szavazatok felének megszámolását követően, Babis 35,65%, Pavel 34,72%-ot kapott.

Danuše Nerudovát felülmérték a kutatásokban, ő jócskán lemaradt a másik két jelölttől, jelenleg 13,6%-on van.

A januárban megtartott elnökválasztás szépen alakult, ugyan pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, de elképzelhető, hogy

70% felett lesz a részvételi arány.

Érdemes megjegyezni, hogy sokkal gyorsabban érkeznek meg az adatok a kevés lélekszámú, vidéki szavazókörökből, ahol Babis sokkal népszerűbb.

4%-os feldolgozottság mellett még 45%-a volt az egykori kormányfőnek, tehát az olló egyre zárul.

Petr Pavel már most 53%-on áll Prágában, de ahogy Karel Schwartzenberg fogalmazott a Válasz Onlinenak, „Egy dolog Prága, és egy másik az ország többi része”.

Az SPD jelöltje, Jaroslav Bašta, nem tudja hozni pártja 10% körüli eredményét, ami abból is adódhat, hogy az újjobboldali párt szavazói már az első körben is inkább Babisra húzták az X-et, így viszont

sok tartaléka nem maradt Babisnak a második fordulóra.

A folyamatosan frissülő települési szintű adatok, térképpel itt érhetők el.

A folyamatosan frissülő országos szintű adatokról pedig itt lehet tájékozódni.

Frissítés:

Közel 100%-os feldolgozottságnál Babis ellenfele átvette a vezetést a cseh elnökválasztáson, a 2. fordulóban őt tartják esélyesebbnek.

(Választási földrajz/Facebook)

Valódi Hírek