Döntöttek: Tiltakozni merészelt, ezért azonnali hatállyal kirúgtak egy tapasztalt pedagógust

Intézkedtek.

Azonnali hatállyal megszüntette a tankerület Szabó Márton közalkalmazotti jogviszonyát, aki nyugdíjasként tanított részmunkaidőben matematikát a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban, és rendszeresen részt vett a polgári engedetlenségi akciókban — tudta meg a Telex.

A lap információi szerint Szabó Mártonnak december 31-én járt volna le a próbaideje, azonban egy december 19-i keltezésű levélben a tankerület jelezte felé, hogy

jogviszonya december 30-án indoklás nélkül megszűnik.

A pedagógus szeptemberben, októberben és novemberben is egy-egy alkalommal részt vett a polgári engedetlenségben. Szeptemberben pedig meg is kapta „figyelmeztető” levelét, azóta viszont semmilyen jelzést nem kapott a tankerülettől.

Azok után, hogy november 30-án újabb nyolc tanárt rúgtak ki, amiért többször is részt vettek a munkabeszüntetésben, drasztikusabb módszert alkalmazott:

decemberben 36 óráját nem tartotta meg, tiltakozva a közoktatás problémái ellen.

A lap emlékeztetett, Szabó Márton esete sokban hasonlít ahhoz a dráma szakos pécsi tanáréhoz, akinek szintén indoklás nélkül mondtak fel, miután polgári engedetlenségben vett részt.

Szabó Márton elmúlt 70 éves, nyolc éve nyugdíjas, és két és fél éve kezdte a tanári pályafutását a Jaschik középiskolában. Korábban közgazdász-matematikusként szerzett diplomát, és elemző közgazdászként dolgozott.

Szabó Márton kollégája, a szintén a Jaschikban fotográfiát tanító Kóczán Gábor töltött fel az internetre decemberben egy videóinterjút, amelyben a most kirúgott tanár arról beszélt, hogy a közoktatásban uralkodó tarthatatlan állapotok ellen emeli fel a szavát a polgári engedetlenséggel.

(telex.hu / Kóczán Gábor/Youtube)

Valódi Hírek