Orbán kedvenc „elemzőintézete” bejelentette, óriási sikert ért el a kormány

Nagy az öröm.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzőjének állítása szerint „minden magyar tudhatja„, hogy egy olyan nagy vállalat felvásárlásával, mint a Vodafone, „a közös országunk is erősebb, mi pedig egyenként, magyarokként is gazdagabbak lettünk„.

Pindroch Tamás a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: egy ország akkor szuverén és cselekvőképes, ha a gazdaságban is önálló lábakra állhat.

A vezető elemző „Nemzeti tulajdonban a Vodafone!” című bejegyzésében azt írta, hogy a „deregulációs, privatizáló, mindent kiárusító liberalizmus kora” régen lejárt.

Ha a francia állam akár más országokban is tulajdonolhat víziközműveket és energiaszolgáltatókat, akkor a magyar államnak is természetes joga, hogy a 21. század technológiájában, a nemzetbiztonsági értelemben is jelentős távközlési szektorban is résztulajdonnal rendelkezzen

— állította Pindroch.

Szerinte minden magyar tudhatja azonban, egy ilyen nagy vállalat felvásárlásával a közös országunk is erősebb, mi pedig egyenként, magyarokként is gazdagabbak lettünk.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek