Más világ: Magyarországon elképzelhetetlen dolgot tett egy finn miniszter

Ritkán látunk ilyet.

Új védelmi minisztert kell kinevezni a finn kormányban, mivel az eddigi, Antti Kaikkonen február végéig apasági szabadságra megy, hogy gondoskodjon a 6 hónapos gyerekéről.

„A gyerekek csak egy nagyon kis ideig ilyen picik, és szeretném, ha nem csak fényképeim, hanem emlékeim is lennének róla”

– indokolta decemberben a döntést.

Kaikkonen az első férfi miniszter, aki gyereknevelési szabadságra megy, miközben a női kollégáinál az elmúlt években ez viszonylag megszokott volt. Ilyenkor erre az időszakra lemondanak, majd ha letelt, visszatérnek.

A miniszter döntését annak ellenére is pozitívan fogadták, hogy az országa éppen a NATO-csatlakozásra készül (ha ezt Magyarország és Törökország végre jóváhagyná). Kaikkonen helyett Mikko Savolát nevezték ki. Tavaly az Egyesült Államokban Pete Buttigieg közlekedési miniszter még komoly támadásokat kapott, amiért apasági szabadságra vonult.

Finnországban Sanna Marin kormánya tavaly vezette be, hogy mindkét szülőnek közel

14 hónapos szülői szabadságot

biztosítanak. Egyben azt kérik tőlük, hogy egyenlő arányban osszák meg egymás között, ha teljesen ki akarják használni. Legfeljebb a rendelkezésre álló napokból legfeljebb 63 napot adhatnak át a másiknak.

.

(via 444.hu)

Valódi Hírek