Ez gyors volt: Azonnal meghátrált Takács Péter, miután figyelmeztette a Magyar Orvosi Kamara

Módosította korábbi álláspontját az egészségügyi államtitkár: a Magyar Orvosi Kamara meghátrálásra késztette Takács Pétert.

Takács Péter bejelentette: mégis hajlandó mérlegelni, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják-e a szabadságukat

Több ezer dolgozó korábban ki nem adott szabadsága ragadt bent az egészségügyben. A helyzet pedig jelenleg úgy áll, hogy ezeket a szabadságokat nem lehet átvinni az idei évre (?). A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közölte: jogellenesnek tartják a magyar kormány gyakorlatát. Az üggyel kapcsolatban Takács Péter egészségügyi államtitkár azt mondta, „mérlegelni fogja” a helyzetet.

A Magyar Orvosi Kamara felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-s irányelvek és törvények biztosítják a munkavállalók szabadsághoz való jogát. Emellett az Alaptörvény is garantálja a napi és heti pihenőidőt, illetve az éves fizetett szabadságot.

A magyar kormány jogsértő gyakorlatot folytat

A kamara hangsúlyozta:

az Európai Unió Bírósága korábban jogsértőnek minősítette azt a gyakorlatot,

amely szerint a munkavállalók elveszíthetik a ki nem adott szabadságukat, miközben a magyar jogszabályokat az EU jogrendjével összhangban kell alkalmazni.

A MOK arra kérte Takács Péter államtitkárt, hogy vizsgálja felül álláspontját, gondoskodjon az egészségügyi dolgozók felhalmozott szabadságának kiadásáról, és utasítsa a munkáltatókat a mielőbbi intézkedésre.

Az államtitkár közölte: mérlegelni fog a Magyar Orvosi Kamara figyelemfelhívása után

Jelezték, amennyiben erre nincs jogi lehetőség, akkor még a tavaszi ülésszakban szükséges lenne korrigálni a jogalkotási hibát. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkársága közölte, Takács Péter államtitkár „mérlegeli” a szabályozás felülvizsgálatára tett javaslatot.

Hozzátették, hogy a kórházak – az irányító intézmények koordinálásával – ideiglenesen átvehetik egymás feladatait, ezzel csökkentve egyes osztályok leterheltségét és biztosítva az ott dolgozók számára a szabadság kiadását.

Mindez elmozdulásnak tekinthető az ügyben, ugyanis Takács Péter – a kamara figyelmeztetése után – már finomhangolta korábbi álláspontját, és újabban már azt közölte, mérlegelni fogja, hogy kiadják-e az egészségügyi dolgozók szabadságait.

(index.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Döbbenet: Takács Péter közölte, hogy az orvosok és ápolók beragadt szabadsága „elveszett”

Megelégelték az orvosok az egészségügy lerohasztását: Március 8-ára tüntetést hirdetett a MOK

Valódi Hírek