Súlyosan bántalmaztak Budapesten egy külföldi férfit az orbáni propaganda miatt

Ide jutottunk.

A Humen Online és a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene közösség is beszámolt annak a Budapesten élő orosz férfinak a Facebook-bejegyzéséről, aki arról írt, hogy múlt héten az Erzsébet körúton található, 4es-6os Wesselényi bárba szeretett volna bemenni, de a biztonsági őrök nem engedték be, mondván,

„homoszexuálisnak néz ki, és zavarná a többi vendéget”.

Jevgenyij Beljakov a Facebook-oldal szerint Kelet-Oroszországból származik, antiputyinista civil aktivista, és jelenleg Magyarországon él.

Azt írta: a mosdót szerette volna használni, azonban a biztonsági őrök elállták az útját. Amikor rákérdezett ennek okára, elmondása szerint az őrök azzal feleltek, hogy ő homoszexuálisnak néz ki, ezzel pedig zavarná a többi vendéget, illetve, hogy homoszexuálisok semmiképpen sem használhatják a mosdót.

Miután ennek ellenére elindult a helyiség felé, a biztonsági őrök megragadták,

ütlegelni és rugdosni kezdték,

majd kitaszították a járdára. Amikor ezt szóvá tette, az egyik biztonsági őr még egyszer megütötte.

A férfi azt írta, hogy nem először találkozott életében ilyen bánásmóddal, mivel Oroszországban nőtt fel, a történtek után nagyjából rendben van érzelmileg és testileg is, de szeretné megkérdezni a hely üzemeltetőit, hogy a „homoszexuálisok be nem engedése” az üzletpolitikájuk része-e.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az rtl.hu megkeresésére közölte: az ügyben nem érkezett hozzájuk bejelentés vagy feljelentés, de a körülmények tisztázása érdekében megpróbálják felvenni a kapcsolatot a Facebook-bejegyzés szerzőjével.

Valódi Hírek