Videóval: Akkorát kamuzott Nagy Márton, hogy azt még ő sem hitte el

Sírjunk vagy nevessünk?

A kormány mindent meg fog tenni a magyar gazdaság és a vállalkozások védelméért — jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Szerinte Magyarország 2010 óta gazdasági fordulatot hajtott végre, a baloldal elhibázott gazdaságpolitikája után a nemzeti kormány növekedési pályára állította a magyar gazdaságot, amely Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága lett.

Ezután

nekiállt a szankciókat hibáztatni

azért, mert az előző mondatával ellentétben mégsem növekedik annyira a magyar gazdaság.

Elmondta, hogy a háború és a szankciók teljes egészében felforgatták a gazdaságot, veszélyeztetik az elért eredményeket. A szankciók az egekbe lökték az energiaárakat, a beszerzési árakat és az inflációt is, amely soha nem látott kihívás elé állított minden gazdasági szereplőt.

Szerinte látható, hogy a szankciók falnak vezették és befékezték az európai gazdaságot. A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően sikerült megvédeni a növekedést, a magyar gazdaság 2022-ben 5 százalék közelében növekedhet, 2023-ban is az a cél, hogy

a családok és a teljes foglalkoztatás megvédésével

egyidejűleg elkerülje az ország a recessziót, és a nehéz helyzet ellenére is folytatódjon a növekedés — tette hozzá.

„2023 nem lesz könnyű, abban biztosak lehetünk, hogy a kormány mindent meg fog tenni a magyar gazdaság és a vállalkozások védelméért”

— fogalmazott Nagy Márton.

(via atv.hu)

Valódi Hírek