FRISS: Megszólalt Varga Judit a Völner-Schadl-botrányról

„A nyomozók idejártak, együttműködtünk, átadtuk az iratokat” — mondta.

Először vallott Varga Judit igazságügyi miniszter a nagy port kavart Völner-Schadl-féle korrupciós botrányról az Indexnek adott interjúban.

„Tanúskodni állampolgári kötelesség, de nem kaptam idézést”

— mondta Varga Judit.

A miniszter közölte: miután a Központi Nyomozó Főügyészséghez került az ügy, a minisztériumban nem volt szükség belső vizsgálatra.

„A nyomozók idejártak, együttműködtünk, átadtuk az iratokat”

— jelentette ki.

A portál azon kérdésére, hogy mennyire rázta meg a minisztériumot a botrány, úgy felelt: „biztos, hogy sok mindenkinek rosszul esett ez a történet. Nem véletlenül mondtam a miniszteri meghallgatásomon, hogy feladatom visszaállítani a renomét,

sok munkával és szorgalommal begyógyítani azt a sebet, amit ez az ügy ejtett”.

Varga Judit hozzátette azt is, hogy szerinte ebben a feladatban jól haladnak. Az interjú során egyébként nem részletezték az ügyet, így többek között az sem derült ki, hogy a miniszter mit tudott helyettese tevékenységéről.

Vargát kérdezték arról is, miként osztják meg az uniós feladatköröket Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel. Varga azt mondta, minden, ami uniós pénz, az Navracsicshoz tartozik, míg minden más – mint például a jogi viták folytatása, és az uniós szakmai kérdések – az az ő minisztériumához.

Varga szólt arról is, hogy a Magyarország felé támasztott uniós elvárások teljesítésének következő lépése az igazságszolgáltatási reform lesz. Azt mondta, a javaslataik a nyilvános konzultáció során megismerhetők és véleményezhetők lesznek. A teljesítési határidő március 31.

Schadl György az ügyészség szerint három éven keresztül rendszeresen milliókat adott Völner Pál volt államtitkárnak,

Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi helyettesének azért, hogy elintézzen neki bizonyos ügyeket, egyebek mellett végrehajtói kinevezéseket.

A politikus összesen 83 millió forint értékben vehetett át így kenőpénzt. Még nagyobb összegekhez juthatott Schadl György, aki – a parlament mentelmi bizottsága elé került dokumentum szerint – másoktól összesen 880 millió forintot kapott az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata miatt.

A végrehajtónak jelentkezők közül például többen is 40 és 100 millió forint közötti összeget fizettek a pozícióért.

(index.hu)

Valódi Hírek