Orbán házi „kutatóintézete” közölte: óriási siker a „rezsicsökkentés”

Egy alternatív világban.

A magyarok közel négyötöde nem érezte azt, hogy „nagymértékben” nőtt volna a rezsiköltsége a tavalyi év azonos időszakához képest – állítja a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet a „közvélemény-kutatásában„, amelynek összefoglalóját csütörtökön juttatták el az MTI-hez.

Azt írták: a magyar állam idén és jövőre is jelentős forrásokat fordít a rezsicsökkentés védelmére — mindezt azután, hogy nyáron teljesen kiherélték azt. „Ugyan az átlagfogyasztás fölötti részre eső támogatás mértéke korlátozott, jól látható, hogy

a magyarok túlnyomó többsége az intézkedések haszonélvezőjének (sic!) tartja magát

— vélekednek.

A felmérés szerint arra a kérdésre, hogy a „tavalyi évhez képest az előző hónapban hogyan alakultak a rezsiköltségei” decemberben a magyar választóknak a 33 százaléka azt jelezte, hogy nem történt változás,

két százalékuknál pedig egyenesen csökkent a kiadási tétel összege.

További 39 százaléknak pedig csak „kismértékben nőtt” a rezsiköltsége és mindössze a magyar választók ötöde — 22 százalék — számolt be jelentős növekedésről — állítják. A megkérdezettek 6 százaléka nem tudott felelni a kérdésre.

Ezek alapján elmondható, hogy decemberben a magyarok 78 százaléka nem, vagy csak kismértékben érezte a rezsiköltségeinek emelkedését az előző évhez képest. Mindez

a kormány rezsicsökkentést védő intézkedéseinek sikerét mutatja

— írták.

Az összefoglalóban megjegyezték: érdekes képet mutat a pártpreferencia szerinti bontás, hiszen a rezsicsökkentés ügye már egy évtizede politikai vitatéma is.

Míg a Fidesz-szavazók 86 százaléka mondta azt, hogy nem, vagy csak kismértékben emelkedtek a tavalyihoz képest decemberre a rezsiköltségei, a baloldali (értsd: ellenzéki — a szerk.) szavazók 71 százaléka érezte ezt. A különbség tehát összefügg a pártszimpátiával, mégis jól látható, hogy

még a baloldali választók túlnyomó többsége is saját bőrén érzi

a rezsicsökkentés védelmét

— jelentették ki.

Hozzátették: „mindez magyarázhatja, hogy az ellenzéki pártok 2022-ben sem tudtak a rezsiköltségekre hivatkozva új választókat megnyerni vagy a saját választóikat mozgósítani„, és szerintük ez aligha fog változni jövőre.

Nem véletlen, hogy a kormány a 2023-as büdzsét a „rezsivédelem költségvetésének” nevezi, mivel 2600 milliárd forintot különített el a rezsiköltségek támogatására — dicsérték az általuk szimpatikusnak vélt kormánypártot.

A Nézőpont Intézet „közvélemény-kutatása” december 5. és 7. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta elvileg reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra; a mintavételi hiba 3,16 százalék — olvasható a közleményükben.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek