Ilyen nincs: Semmilyen feltételnek nem felel meg a volt jobbikos, aki most már Szijjártónak dolgozik

A külügyet ez nem zavarja.

December elején nevezték ki a volt jobbikos Bencsik Jánost és Volner Jánost is diplomatává. Bencsik torontói főkonzul lesz, míg Volner szingapúri külgazdasági attasévá válik.

Van azonban egy kisebb probléma Volner kinevezésével, a fontosabb feltételek egyikének sem felel meg.

Ahhoz, hogy valaki külgazdasági attasévá váljon, felsőfokú végzettség, a helyi nyelv ismerete, ennek hiányában legalább egy, de inkább két nyelvvizsga, két év gazdasági, külgazdasági területen szerzett szakmai gyakorlat, továbbá a külgazdasági szakmai vizsga eredményes teljesítése, és B-kategóriás jogosítvány szükséges.

A Jobbikból kilépő, később a Volner Pártot megalapító politikusnak azonban még a magyar állam által elismert diplomája sincs, felsőfokú képesítésként egy „nem akkreditált” diplomát tudott felmutatni, amit 2013-ban szerzett Oroszországban, a MUFO-n. Volner 2016-ban még azt mondta, szóbeli vizsgáit egy szinkrontolmács segítségével magyarul teljesítette.

A nyelvek valószínűleg azóta sem ragadtak Volnerre, nyelvvizsgája továbbra sincsen.

Külügyminisztériumi források szerint azonban Volnernek nem kell teljesítenie a feltételeket, a minisztérium felmentést ad neki, hiszen a végzettség és nyelvismeret tekintetében pedig egyedi mérlegelése is van mód.

(via hvg.hu/telex.hu)

Valódi Hírek