Meghalt Valenta László, Pintér Sándor bizalmi embere és volt kabinetfőnöke

Pintérrel közös cége is volt.

Hétfőn családja körében meghalt Valenta László nyugdíjas rendőrtábornok, Pintér Sándor egykori kabinetfőnöke és bizalmasa -– tudta meg a hvg.hu.

Valenta Pintér Sándor bizalmi körébe tartozott. Amikor 1996-ban az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor elbocsátotta az akkori rendőri vezérkart, akkor Pintér — aki akkor országos rendőrfőkapitány volt — mellett az akkor az ORFK gazdasági és informatikai igazgatójaként dolgozó Valentának is mennie kellett.

Pintér a távozása után magánvállalkozást indított, és ebben az egyik partnere Valenta László lett. Vele együtt alapította a Preventív-Security nevű biztonsági cégét 1997-ben, de később egy tanácsadócéget is közösen alapítottak.

2002-ben, az első Orbán-kormány idején Valenta a Belügyminisztérium kabinetfőnöki tisztét töltötte be Pintér Sándor beosztottjaként, majd a 2002-es kormányváltás után a cégüknél, a Preventív-Securitynél folytatta. Valentát a biztonsági piacon a belügyminiszter bizalmasaként volt ismert.

A második Orbán-kormány idején, a vörösiszap-katasztrófa után, 2010-ben a Bakondi György kormánybiztos felügyelete alá tartozó Mal Zrt.-nél Valenta lett Bakondi ellenőrzésért felelős helyettese. 2014-ben pedig Valenta lett a Személy Vagyonvédelmi és Magán­nyomozói Szakmai Kamara elnöke.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek