Az Orbán-korszaknak vége Lányi András szerint.
Lányi András, író, filozófus, az Élőlánc Magyarországért egyik alapítója a Válasz Online-nak írt esszéjében azt elemzi, hogyan dőlt be az elmúlt fél évben az orbánizmus négy szilárdnak hitt pillére közül három, amiből arra a következtetésre jutott, hogy az Orbán-korszaknak valójában a klasszikus politika szabályai szerint már vége, amitől még a névadónak persze lehet akár még „négyharmados többsége” is a jövőben.
A filozófus úgy látja,
Orbán Viktor már nem alapozhat az Európai Unió cselekvésképtelenségére.
Lányi András közölte: a jól kieszelt stratégiát – uniós forrásból, uniós befektetőkkel finanszírozni egy keleti típusú parancsuralmi rendszer kiépítését – az ukrán városok romjai alá temette Vlagyimir Putyin különleges katonai akciója.
Hozzátette: mostanra kiderült az is, hogy a magyar gazdaság valójában teljesen védtelen, amin nem segítenek a részben kicsikart uniós támogatások sem. Az emberekkel sokáig szinte bármit el lehet hitetni, és Orbán a „magyar néplélek” ismeretét sokáig kamatoztatta, de akkor, amikor külpolitikájának tarthatatlansága bebizonyosodott és gazdaságpolitikájának kilátástalansága lelepleződött, Orbánnak egyetlen dolgot nem kellett volna elkövetnie:
nem kellett volna itthon új ellenséggel szemben új frontot nyitnia.
„Elszigetelődésünk lenullázza politikai érdekérvényesítő képességünket, ezt a helyzetet csak elmérgesítik Orbán szívós zsarolási kísérletei az európai fórumokon. Neki az unióban már nincs sok veszítenivalója, ez tény, de nekünk azért még lehetne”
— fogalmazott.
A filozófus kitért az oktatás kérdésére és érintette a tiltakozó tanárok és diákok megmozdulásainak ügyét is. Lányi András szerint az alulfizetett, túlterhelt, megalázott tanárok évek óta tartó tiltakozását Orbán elintézhette volna úgy, mint eddig, hogy nem tesz semmit, ám a kirúgásokkal elérte, hogy diákok és szülők eddig példátlan módon kiálltak tanáraik mellett.
Megjegyezte: ebből még mindig nem lesz fordulat, országos sztrájk, közoktatási reform, de a szokásosnál jóval szélesebb civil kör tapasztalta meg a rendszer arroganciáját, közönyét a nemzet sorsproblémái iránt, alkalmatlanságát azok megoldására.
„A civil tiltakozás döntő változások kiindulópontja lehetne, ha az iskolaügy jelképessé tudna válni, túlmutatna önmagán. Noha az ország jövője az oktatáson múlik,
a társadalomnak nincs semmilyen jövőképe,
és éppen ez a NER negyedik, egyelőre megingathatatlan, pillére”
— tette hozzá a filozófus, aki hangsúlyozta: a nemzet közös vállalkozás.
Lányi András szerint a jövőkép nem egy elképzelt jövőhöz, hanem a jelenhez kapcsolható:
„a tetteinkben tükröződik. Ezen múlik, hogy kiállunk egymásért vagy beállunk a sorba, az a kérdés, hogy politikai közösség vagyunk-e még (…), amely képes felismert érdekei védelmében cselekedni, vagy csak lakosság.
Ettől függ, hogy a NER-nek lesz hamarosan vége… vagy nekünk”.
