Itt az orbáni rezsicsökkentés: Fűtés nélkül, 12 fokos hidegben dolgoznak egy állami irodaházban

Saját pénzükön vesznek hősugárzókat a dolgozók.

Nincsen gáz nyár óta a szegedi Belvedere-palotában, ahol számos állami szervezet helyi kirendeltsége is végzi működését — tudta meg a Telex. A Tisza Lajos körúton lévő hivatalból érkező információk alapján arról számoltak be, hogy a dolgozók reggel 12 fokban kezdik meg a munkát, és nappal is csak úgy éri el a 18 fokot a hőmérséklet, hogy az irodákban nagykabátban, betakarózva dolgoznak az emberek, akik saját pénzükön vásárolt hősugárzókkal próbálnak javítani a körülményeken.

Egy a lap szerkesztőségéhez eljuttatott olvasói levélből az derült ki, hogy az üzemeltető még nyáron bontott szerződést, és azóta sem sikerült újat kötni, ez az oka annak, hogy

nincs gáz és fűtés sem a Belvedere-palotában.

Az 1882-ben a pénzügyigazgatóságnak emelt, védett palota részben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., részben a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat tulajdonában áll, de több állami szerv helyi kirendeltsége is működik az épületben, például

  • a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ,
  • a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft.,
  • a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság,
  • a Terrorelhárítási Központ,
  • és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat szegedi irodái is.

Mint írták, a dolgozók már annak is örülnek, ha az épületben délre eléri a hőmérséklet az előírt 18 fokot, de

vannak nagyobb, fűtetlen terek, ahol egész napra marad a 12°C.

A lap arról érdeklődött, hogy az épületben működő szervezetek mivel biztosítják irodáikban az előírt átlag-hőmérsékletet, valamint, hogy adnak-e esetleg munkaidő-kedvezményt a dolgozóiknak, vagy esetleg van-e lehetőség homeoffice-munkavégzésre.

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ azt írta: nem áll módjukban válaszolni, keressék az ügyben a szerintük illetékes Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, ám ott arra hivatkozva tagadták meg a válaszadást, miszerint „az épület nem a rendőrség tulajdona, így az üzemeltetésével kapcsolatos kérdések megválaszolása nem a rendőrség kompetenciája”.

A Terrorelhárítási Központ megküldött válaszában azt közölte: az épület kapcsán jelzett probléma a TEK dolgozóit nem is érinti, a munkavégzéshez szükséges feltételek részükre biztosítottak a mindennapok során.

A Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft., a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyelőre nem válaszoltak a megkeresésekre.

(telex.hu)

Valódi Hírek