FRISS: Varga Mihály kedden fontos bejelentést tesz a költségvetésről

Sok minden kiderülhet.

Varga Mihály még júniusban nyújtotta be Kövér László házelnöknek a 2023-as költségvetést, amit a fideszes többség természetesen meg is szavazott.

Akkor azt mondta, hogy a kormány számolt a háború, a szankciók hatásával, a magas energiaárakkal, az inflációval, az európai gazdaság lassulásával, a világgazdasági környezet bizonytalanságával.

Úgy tűnik azonban, hogy nem jól számoltak, Orbán Viktor már szeptemberben bejelentette, hogy kénytelenek lesznek átírni a jövő évi költségvetést.

Akkor arra tett ígéretet a miniszterelnök, hogy meghosszabbítják a családtámogatásokat, sőt ki is bővíthetik azokat. Orbán akkor a nők SZJA-mentességét emlegette 35 éves korukig, ha addig megszülik első gyermeküket.

A kormány rendeleti úton és nem a parlamentben korrigálja a 2023-as büdzsé számait, Varga azonban megígérte, hogy tájékoztatja a a parlamenti költségvetési bizottságnak a részletekről. A bizottság ülésére hétfőn még nem ment el a pénzügyminiszter, állítása szerint azért, mert a kormány még nem bólintott rá a büdzsé korrekciójára.

Kedden 11 órakor tesz bejelentést a 2023-as központi büdzsé korrekciójáról Varga Mihály, a részletek ekkor derülhetnek ki.

(via atv.hu)

Valódi Hírek