Nélkülöző családoknak ajánlja fel a törvény szerint járó 3,9 milliós jutalmát a DK-s polgármester

Eszébe sem jutott, hogy felvegye.

Szerdán a hivatalos közösségi oldalán tudatta Dr. László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere, hogy lemond a törvény szerint járó év végi jutalmáról.

A polgármester közleményét változtatás nélkül idézzük:

Lemondok 3,9 millió forintos jutalmamról a nagycsaládosok és a nehezebb körülmények között élő gyermekek javára.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a képviselő-testület határozatával jutalmat állapíthat meg a polgármesternek meghatározott időszakban végzett munkája értékelése alapján.

Ennek feltétele egyebek mellett az Önkormányzat likviditási helyzetének stabilitása: ha „a 2022. évi költségvetés eddigi végrehajtása során az Önkormányzat likviditási helyzete stabil volt, likviditási zavar, kiegyenlítetlen számlák nem keletkeztek, az Önkormányzat és intézményeinek működése, a gazdálkodás folyamata zavartalan volt.”

Örömmel jelenthetem, hogy ez teljesült, köszönet ezért az Önkormányzat munkatársainak.

Ugyanakkor úgy döntöttem, hogy amennyiben csütörtökön a Képviselő-testület elfogadja a jutalmat, úgy az erre szánt összeg kerüljön átutalásra, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ számára, ezzel is a nagycsaládosok karácsonyát, továbbá a Fogadj örökbe egy kívánságot! újbudai rendezvényt támogatva.

Mindkettő keretében családok és gyerekek karácsonyát szeretnénk gazdagítani, így ebben az évben magam is közel 50 ajándékot fogadtam örökbe.

A testület csütörtökön tehát nem az én jutalmamról dönt, hanem ahhoz kérem a képviselők támogatását, hogy a karácsony mind teljesebb lehessen az újbudai gyerkőcöknek.


.

Valódi Hírek