FRISS: Kőkemény üzenetet küldött Orbánéknak a német kancellár

Betelt a pohár.

Kudarcra számíthat, aki megpróbálja kijátszani az EU közös külpolitikáját — jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A kormányfő az EU-s tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte: a közösség továbbra is egységesen kiáll az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett, így 2023-ban 18 milliárd euró hitellel is támogatja az országot.

„Aki pedig azt gondolja, hogy ki tudja játszani a közös kül-, és biztonságpolitikát és az EU értékeit, amelyek mellett minden tagállam elkötelezte magát, annak tudomásul kell vennie, hogy

az ilyen próbálkozások kudarcra vannak ítélve”

— hangsúlyozta a német kancellár.

Aláhúzta: a közösség fenntartja és meg is erősíti Ukrajna támogatását, méghozzá egészen addig, amíg szükséges és amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állítja le brutális háborúját.

Hozzátette: ehhez a támogatáshoz a pénzügyi és humanitárius segítségnyújtás, valamint az Ukrajna önvédelmi képességének biztosítását szolgáló fegyverszállítások mellett az Oroszország elleni szankciók is hozzátartoznak.

Közölte: 2022 igazi története abból áll, hogy

Vlagyimir Putyin egyetlen terve sem valósult meg.

Az orosz elnök arra számított, hogy néhány nap alatt elfoglalja Ukrajnát és a gázcsap elzárásával kiszárítja az európai szolidaritást. Azonban tévesen mérte fel az ukrán nép bátorságát és demokráciáink karakterét, amelynek része a nagyhatalmi mániával és az imperializmussal szembeni ellenállás.

Ukrajna így Vlagyimir Putyin számításával szemben kitartóan védekezik a felperzselt föld politikájával és a polgári infrastruktúra megsemmisítésére törő alávaló orosz hadviseléssel szemben, és a Nyugat is elfogadta a kihívást

— mutatott rá a német kancellár.

Olaf Scholz az ukrajnai háborúval összefüggő feladatokkal kapcsolatban többek között arról is szólt, hogy Németország továbbra sem támogatja az importált földgáz árának EU-s szintű hatósági korlátozását. Mint mondta, nincsenek egyszerű, azonnali megoldások, így a földgáz globális piacán zajló folyamatokba sem lehet beavatkozni az ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül.

A kancellár ugyan nem említette név szerint Magyarországot, azonban a hvg.hu megjegyezte, hogy a The Guardian arról írt, hogy nem nehéz ebbe belelátni azt, hogy

a magyar kormánynak üzent beszédével a német vezető.

Az Orbán-kormány korábban blokkolni akarta több közös külpolitikai döntés mellett az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós EU-s támogatási csomagot is, de azt követően, hogy az unió többi 26 országa elkészítette a tervet, hogyan kerülhetik ki a magyar vétót, már ezekben a kérdésekben is sikerült megállapodniuk a magyar kormánnyal.

(MTI / hvg.hu)

Valódi Hírek