Videóval: Újra elkapták a templom előtt Orbánt — Így reagált a kérdésekre a kormányfő

Elment a hangja.

Hétfőn tett rá kísérletet a Telex stábja, hogy szóra bírják Orbán Viktort egyes aktuális politikai és gazdasági kérdésekben. A lap azonban válaszokat nem kapott, sőt meglehetősen hűvös fogadtatásban részesültek Orbánéktól.

Orbán hétfőn adventi misén vett részt, így kifele menet próbálták neki feltenni a kérdéseket. A kezdő felvetésre, hogy „megenged-e néhány kérdést”, Orbán közölte: nem. Majd a következő kérdés után Orbán azt mondta: „Ember, most jövök ki a templomból”.

A lap hétfőn a következő kérdéseket tette fel Orbánnak:

  • Igaz, hogy a kormány jelentős külföldi hitelfelvételt tervez jövőre?
  • Beszéltek már Matolcsy Györggyel a jegybankelnök erős kritikája óta?
  • Elfogadhatónak tartja, hogy kirúgtak 13 tanárt?
  • Lát hasonlóságot a 2006-os kordonbontás és a pedagógusok polgári engedetlensége között?
  • Miért nem ad interjút 15 éve olyan hazai médiumnak, ahonnan kritikus kérdéseket kaphat?

A lap kedden ismét próbálkozott. A helyszín újfent a mise után a templomkert volt, de Orbán ezúttal is biztonsági emberei gyűrűjébe burkolózott, az alkalomra pedig elkísérte videósa és a sajtófőnöke is. A friss videóban

Orbán már meg sem szólal,

Havasi Bertalan azonban többször hangoztatja a videóban, hogy „ez egy magánprogram, amit tiszteletben kellene tartani”.

Videó:

(telex.hu)

Valódi Hírek