FRISS: Varga Judit nagy bejelentést tett Brüsszelben, már elkezdett ünnepelni

Nagyon büszke rá.

Sajtótájékoztatót tartott az Európai Parlament épületében Varga Judit, aki az EU helyreállítási alapjából fakadó magyar pénzek elfogadására reagált.

Az igazságügyi miniszter felidézte: múlt hónapban azt mondta, a jogállamisági eljárás egy „próbaper„, amely a „bizalomépítés első lépése„, hovatovább

a „szolidaritás” és az „együttműködés” igazi bizonyítéka.

Ezt szerinte a tagállamok felismerték, és meghallgatták a magyar kormány érveit.

Varga elmondása szerint rengeteg kérdés volt napirenden, és valódi partnereket találtak az EU-s tárgyalófelekben, és a „tegnap született döntés is ennek a bizonyítéka„. A miniszter ezt követően megköszönte a kollégái munkáját, majd kijelentette:

Magyarország minden vállalását teljesítette.

Hozzátette: a magyar kormány a 2023. március 31-étől hatályos vállalásait is „hasonló intenzitással és a konstruktív együttműködés szellemében” teljesíti.

Varga azt állította: a svédek partnerek lesznek abban, hogy az operatív tervekből zárolt összegek mértékét tovább tudják csökkenteni. Hozzátette: az eljárás egy folyamat, amely folytatódni fog.

A tárcavezető szerint a kabinet minden olyan „észszerű” javaslatot megfontolt, amely nem ütközött a választóik elvárásaival. Hozzátette: ennek meglett az eredménye.

(Varga Judit/Facebook)

Valódi Hírek