Itt vannak a részletek: így nyúlták le a magyarokat Orbán kedvenc végrehajtói

Beismerő vallomást tettek Schadl György társai.

A Blikk birtokába jutott nyomozati anyagok alapján azt írja: Schadl György fizette egyes végrehajtói irodák indítását, és az azokból származó osztalék jelentős részét maga Schadl kapta.

Dr. Sz. Balázs arról nyilatkozott, hogy Schadl helyettese, F. Vivien vetette fel, hogy Schadl segítségével legyen végrehajtó. A praxisért cserébe Sz. Balázs irodai osztalékának harmadát kellett Schadl részére átadnia — vallotta a végrehajtó.

További érdekesség, hogy a fennmaradó részt F. Viviennel felezte meg. Ezt követően a férfinak azt mondták, hogy az egyharmad Völner Pálnak megy, ő pedig ezt elfogadta.

Végül azt is elmondta, hogy 2018-tól évi 50-100 millió forintot kellett kifizetnie.

Bűnösnek vallotta magát dr. V. Levente is, aki 27 millió forintot kapott Schadltól aki V. Levente irodájában 90 százalékos tulajdonhányadot kapott,

az osztalék 90 százalékát is ő kapta.

Schadl korábban tagadta, hogy a végrehajtói kinevezésekre hatással bírt volna, ugyanakkor elismerte, hogy adott kölcsönöket készpénzzel vagy utalással.Mindemellett azt is állította, hogy a korrupcióhoz nem volt köze.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek