Könnyek és dráma a tanteremben: Szívbe markoló üzenetet írt az egyik kirúgott tanár

Pillanatok alatt eldőlt a sorsa.

Szerdán 8 tanárt rúgtak ki összesen három fővárosi középiskolából (Karinthy Frigyes Gimnázium, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Eötvös József Gimnázium). Akkor még nem tudták az oktatók, melyik iskola, melyik tanára érintett. Volt olyan, aki a sajtó érdeklődése után szembesült azzal, hogy akár ő is a kirúgottak listáján lehet.

A Karinthy Frigyes Gimnázium egyik kirúgott tanára egy nyilvános Facebook-posztban azt írta, a hetedik óra előtt derült ki számára, hogy ő is a listán van. Megható bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

„(…) az ötödik óra utáni szünetben Berta Beát hívta a Telex és megkérdezték, hogy kirúgták-e. Azt sem tudta, hogy miről van szó. Akkor derült ki számunkra, hogy megjelent egy belügyminisztériumi közlemény, amiben az állt, hogy három fővárosi gimnáziumból nyolc tanárt kirúgnak.

Nem tudtuk még a gimik nevét és természetesen a tanárokét sem. Így mentem be a hatodik órát megtartani. Nem voltam ezzel egyedül, sokunknak így kellett megtartaniuk a következő órájukat.

Az óra után már sok üzenet várt, hívtak is, éppen az egyik szülővel beszéltem, amikor jött Bea és szólt, hogy én vagyok az egyik kirúgott.

Az osztályomnak volt hetedik órája, vártam egy ideig, de elkezdtek kiszivárogni a neveink online, ezért úgy döntöttem, hogy jobb ha én mondom meg nekik. Bementem hozzájuk.

Nekik a Karinthy volt az álomsuli, évek óta ide készültek és a karanténos online tanulás nehézségeit leküzdve sikerült a felvételijük. Szeretnek bejárni, szeretnek itt tanulni. És szeretnek. Tudom. És én is szeretem őket.

Senkinek nem kívánom azt az érzést. Bemenni az osztályodhoz és megmondani nekik, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, de kirúgtak. Nem bírtam ki sírás nélkül, és ezt nagyon sajnálom.

Nem a könnyeimet, hanem azt, hogy így kellett látniuk az osztályfőnöküket. De még jobban sajnálom azt, hogy ők sírtak. Az én könnyeim lenyelhetőek, de a diákjaim könnyei sebhelyként maradnak meg.

Gyalázat.

Vádolom…! Ide annyi nevet írhatnék. Ha ezt olvasod és nem teszel semmit, akkor a te neved is ott van. Nem miattam, nem a kirúgottak miatt. A jövőnket rúgják ki éppen alólunk”

– írta Nemes Mária.

Valódi Hírek