Orbán miatt még évekig fűthetjük az utcát!

A magyar lakások 70 százaléka felújításra szorul, de az Orbán-kormány korrupciója miatt nem jutunk hozzá a korszerűsítésre szánt uniós forrásokhoz.

2022 telére a magyar kormány úgy döntött, hogy hétszeresére emeli lakossági gázárat, amivel több százezer magyar családot a megélhetés szélére sodort.

Az eddigi évek óta nem tapasztalt enyhe őszi időjárásnak köszönhetően pár héttel ezelőttiig nem kellett felcsavarni a termosztátot, miközben az EU terveinek megfelelően Európa gáztározói megteltek. Az alacsony kereslet és magas kínálatnak hála a gáz világpiaci ára az ötödére csökkent, de mivel Orbán Viktor kormánya a lakossági gáz árát a hétszeres szinten tartotta, a magyar családok sok hasznot nem húzhattak a kedvező körülményekből.

Az enyhe ősznek azonban vége – elkezdődött a tél, a fűtési szezon és ezzel együtt a magyar családok rémálma. Aki eddig nem járt jól az majd most még rosszabbul fog járni. Emberek százezrei fogják számolni, hogy még hány köbméter gázt engedhetnek meg maguknak. Bizonyára sokan azt is furcsállhatják, hogy miért kell ennyi köbméter a 18-19 fok hőmérséklet fenntartására?

Ma Magyarországon az emberek többségének valamilyen módon működik a fűtése, habár a családi házak 30%-ában még mindig fával fűtenek. A

hétszerszeres áremelés

már ennél sokkal nagyobb baj, de a Magyaroroszágon egy alapvető rendszerszintű problémával szembesülünk, ami a legnagyobb részben határozza meg, hogy miért fizetünk ennyit a rezsiért: az utcát fűtjük.

Ez nem újdonság, eddig is hatalmas volt pazarlás, csak akkor még olcsó volt a gáz, így persze nem foglalkoztunk ezzel, ugye? Hát Orbán Viktor kormányai tényleg nem.

Bár létezett az „Otthon melege” program, az csak „kozmetikai” beavatkozásokat támogatott egy kiszámíthatatlan rendszer keretein belül. Viszont 2008-ban létezett egy panelprogram. Az akkori kormány 46 ezer panellakást újított fel. A lakásfelújítási alatt leginkább szigetelést kell érteni, hogy nyáron a hideg, télen pedig a meleg ne távozzon otthonainkból. Magyarán, arra jó, hogy ne fűtsük az utcát ez által pazarolva az energiát, amit nem csak a környezetnek, hanem a környezetnek sem tesz jót. Felmerül a kérdés, hogy minek fűtjük akkor azt a fránya utcát.

A válasz roppant egyszerű. Orbán Viktor a fejünkbe verte, hogy a gáz olcsó, így aztán már mindegy is, hogy mennyi kell belőle. Ha valaki arról papol, hogy túl sokat fűt a magyar teljesen feleslegesen, akkor arra azt mondják, hogy „Jó napot kívánok! Olcsó az orosz gáz, kuss van”.

Ha meg azt, hogy káros a környezetre nézve ennyi energiát használni, akkor meg kiröhögik az embert, hogy ne foglalkozzon ilyen badarságokkal, majd lesz az valahogyan.

Valahogyan lett is. Nem tudom, hogy most ki röhög, én biztos nem, de valószínűleg Matolcsy Ádámon kívül nem sok ember, bár az is biztos inkább csak inkább feszeng, hogy legközelebb milyen újabb Porschét vegyen magának.

Magyarországon az otthonok legalább 70 százaléka szorul felújításra.

A legrosszabb energiahatékonysággal rendelkező házak négyszer-ötször annyi energiát fogyasztanak, mint a korszerű lakások. Az emberek rezsiterhein leginkább akkor lehetne könnyíteni, ha az állam beszállna a szükséges lakásfelújításokba.

Több ezer milliárd forint állhatna a magyar kormány rendelkezésére az EU-s pénzekből egy lakásfelújítási programra. Az egyik ilyen forrás, az úgynevezett „Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz” 37%-át csak is környezetvédelmi- és klímacélokra lehet elkölteni, amibe beletartoznak a lakásfelújítási programok.

Orbán kormányzása miatt ezekhez a pénzekhez a magyar családok nem fognak hozzáférni és Orbán hatalmon maradása esetén még évekig fűthetik majd az utcát.

Zöller Bálint

Valódi Hírek