Újabb drasztikus drágulás jön? Sokkoló lehet a karácsonyi bevásárlás ára decemberben

Köszönjük, Fidesz!

Újabb, drasztikus áremelést hajthatnak végre azok a kiskereskedelmi láncok, amelyek továbbra is relatív kedvező árakat kínáltak a vásárlóknak azt követően, hogy a kormányzat bejelentette az árstop kiterjesztését — írta meg a Portfolio.hu.

A kiskereskedelmi cégek árbevétele továbbra is emelkedik, még úgy is, hogy egyes cégeknél már esik a volumen, hiszen nagyobb mértékű az árak emelkedése, mint amennyire csökken az eladott mennyiség. Az évtizedek óta nem látott infláció miatti átrendeződésnek köszönhetően azonban az alacsonyabb árakat kínáló láncoknál növekszik a kereslet – elsősorban itt is a sajátmárkás termékek körében –, így az ő ármeghatározó képességük tovább javult. Ha pedig ezek a láncok emelnek, akkor

mindenki tovább tudja

növelni az árait.

„Kőkeményen ráteszik azokra a termékekre az árstopon elszenvedett veszteséget a láncok, amelyeket az emberek nap mint nap vásárolnak. A kenyérben, a tésztafélékben, nem árstopos alapvető élelmiszerekben mind benne van a veszteség kompenzálása”

– mondta a lap egy kiskereskedelmi forrása.

Az árstop kiterjesztésével így ismét a legkisebb boltok, illetve a hazai üzletláncok jártak rosszul. A kisboltok ugyanis egyébként is drágábbak, mint a multinacionális vállalatok, ezért nem tudnak gyors és jelentős áremelésekkel reagálni az árstop kiterjesztésére.

Ők inkább igyekeznek olyan

keveset eladni

az árstopos termékekből, amennyire csak lehetséges. Például úgy, hogy nem igazán igyekeznek a polcokra kitenni az árstopos termékeket, ha elfogynak. Az árstop pedig már olyan súlyos veszteséget okoz, hogy néhány multinacionális vállalat is megpróbálja fékezni az eladásokat.

Vannak olyan magyar nagyvállalkozók, akik már eddig is azon gondolkodtak, hogy bezárják egyes boltjaikat. Azokat legalábbis biztosan, amelyek veszteséget termelnek. Az árstop kiterjesztésével ők újabb érvet kaptak amellett, hogy jövőre már ne nyissanak ki boltokat.

Nem véletlen, hogy az idei év első felében már több mint 2000 kiskereskedelmi egység (döntően kisbolt) húzta le a rolót, ami meghaladja az elmúlt időszak átlagát. Mindezt úgy, hogy az év első felében még érdemben nőtt a kiskereskedelem, miközben az elmúlt hónapokban már több mint 1%-kal csökken a forgalom (üzemanyag nélküli) volumene.

Ebben a környezetben logikus lenne, ha a vállalatok már nem emelnék tovább drasztikusan az árakat, hiszen csökken a kereslet. Habár az MNB nem részletezte, miért, de úgy véli, hogy az élelmiszerárakban újabb meglepetések lehetnek, vagyis még magasabb áremelkedés.

A további áremelkedés természetesen összefügghet a rossz mezőgazdasági teljesítménnyel, ugyanakkor a vállalatokat érő költségsokkok, illetve a kiszámíthatatlan szabályozói környezet (újabb árstopok) is közrejátszik.

Ráadásul az árstopon elszenvedett veszteség annál tovább emelkedik, minél tovább vannak érvényben az intézkedések, így annál többet emelnek más termékek árain, minél tovább tart az árbefagyasztás. Mindezek miatt novemberben és decemberben

még egy áremelési kört

tarthat a kiskereskedelem, még úgy is, hogy keresleti oldalról ez már közel sem lenne indokolt. Azonban minél több és nagyobb terhet ró ki a kormány a kiskereskedelemre, a piacon meghatározó méretű vállalatoknak annál erősebben fog majd a ceruzájuk a polcokon.

(via portfolio.hu)

Valódi Hírek