Kiderült, mit művelt Putyin a leggyűlöltebb ellenfelével, Alekszej Navalnijjal

Új hírek érkeztek róla.

Alekszej Navalnij 2018-as elnökválasztási kampányának vezetője Londonban nyilatkozott az ellenzéki politikus állapotáról — vette észre a 444. Leonyid Volkov arról beszélt: a politikus nem érintkezhet a családjával, továbbá

az egészségét veszélyezteti a magánzárka, amelybe zárták.

Az orosz ellenzék kulcsfiguráját egyedül az ügyvédjei látogathatják, és ők is kizárólag egy üvegfelületen keresztül érintkezhetnek vele, így ez idáig

nem tudták felmérni, pontosan milyen egészségi állapotban van

a volt elnökjelölt. Szerintük azonban valamilyen védelmet élvezett, ugyanis mostanáig sikerült bizonyos üzeneteket eljuttatnia a zárkájából a külvilágnak.

Az ügyvédek amiatt aggódnak, hogy egyre kevésbé tud majd kommunikálni velük Navalnij, így a közfigyelem is elterelődik majd Navalnijról.

Putyin látszólag nincs kapcsolatban a valósággal, de még ő is gondolkodik a lehetséges jövőbeli forgatókönyveken. Ilyen körülmények között

Navalnij potenciális tárgyalási alap lehet

– mondta Navalnij volt kampányfőnöke, hozzátéve, hogy a háború alakulása fontos szereppel bír majd Navalnij sorsával kapcsolatban.

(Guardian)

Valódi Hírek