Válság közepén hirtelen lett negyedmilliárd arra, hogy a fideszes tehenészettulajdonosnak ne kelljen összesároznia a kocsiját

Prioritások.

Két külterületi út újult meg Békésen 2,9 kilométer hosszon 263 millió forintból — közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel.

Tudatták: 248 millió forintot a Vidékfejlesztési Program vissza nem térítendő uniós támogatásából nyerték el, ötszázaléknyi forrást önerőből biztosítottak.

Az egyik út Békést és Bélmegyert köti össze, ezért a települések közötti munkába járást könnyíti meg a fejlesztés. Azt a szakaszt 1500 méteren újították meg.

Az úgynevezett Rosszerdei út mellett külterületi zártkertek, illetve mezőgazdasági, gazdasági területek találhatók; a felújított útszakasz végén tehenészeti telep van.

Itt 1400 méteren zajlottak munkálatok.

A HVG felhívja a figyelmet arra, amit az MTI meg sem említ, hogy a Hidasháti Zrt. a tehenészet tulajdonosa, ma már Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.

A cég vezérigazgatója, Végh László a Fidesz helyi országgyűlési képviselője volt.

 

Valódi Hírek