Áll a bál Debrecenben a környezetpusztító kínai akkumulátorgyár miatt

A város környezeti biztonsága, és a lakosok egészsége nem lehet pénz kérdése.

Ugyan a városvezetés azt állítja, hogy az óránként ezer köbméter vizet használó gyár nem lesz hatással a felszíni vizekben szegény nagyváros vízkészletére, a debreceni lakosok döntő része mégis felháborítónak tartja a környezetszennyező kínai gigaberuházást. Mindezt alátámasztja a Civil Fórum Debrecen Egyesület felmérése is, melyből kiderült, a helyiek többsége nem örül a kínai projektnek.

Pénteken Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be: a már épülő debreceni BMW-gyárat

megtoldják még egy akkumulátor-összeszerelő üzemmel is.

„A projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz”

— idézte Szijjártót az MTI.

A Civil Fórum Debrecen Egyesület a létesítendő kínai akkumulátorgyár ügyében, a többség véleményének képviseletére vállalkozott, mivel hisszük, hogy a debreceniek akaratával szemben nem lehet a várost irányítani — írta az egyesület a debreceninap.hu portálhoz eljuttatott közleményében.

Mint ismert, Magyarország legnagyobb beruházását kívánja a kormány és az önkormányzati vezetés tető alá hozni Debrecenben a Déli Ipari Parkban, amely beruházásról szóló döntés 2022. augusztus 9-én vált nyilvánossá. Mint írták, ezen időpontot megelőzően semmilyen módon nem vonták be sem a debreceni lakosokat, sem az önkormányzati képviselőket a döntésbe, üzleti érdekekre hivatkozva.

A Civil Fórum Debrecen Egyesület szerint

a város környezeti biztonsága, debreceniek egészsége nem lehet pénz kérdése.

Közölték: ezért az egyesület elsődlegesen közvetítői szerepet vállalt annak érdekében, hogy megismerhessék közösen a kínai akkumulátorgyár működésének feltételeit.

Az önkormányzat közlése szerint a rétegvíz elegendő, a környezeti veszélyekről majd a hatóság mond véleményt, azonban

az ázsiai munkavállalókkal kapcsolatos kérdésekre nem kívántak válaszolni.

„Érezhető volt a városban, hogy ezen válaszok nemhogy eloszlatták volna az aggályokat, de a túlzott propaganda, amely a beruházás méreteire vonatkozott, még inkább félelmet gerjesztett. Egyesületünk értetlenül állt azon helyzet előtt, miszerint a kölcsönös kommunikáció helyett,

a debreceniek feje felett történtek a döntések”

— írta a Civil Fórum, hozzátéve, saját útjukat járják, távolságot tartanak az összes párttól, mert úgy látják, ez a valós problémákról tereli el a figyelmet.

„Elsődlegesen felszólítjuk a polgármesteri vezetést, valamint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a kínai befektetővel ne kössék meg az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződéseket, mivel ez ellentétben áll a debreceniek akaratával”

— közölte a Civil Fórum Debrecen Egyesület.

Ezeken túl hangsúlyozták: további lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a Közgyűlés tárgyalja újra a kínai akkumulátorgyár ügyét. Ha ezt elutasítják, minden lehetőséget megragadnak majd a tiltakozásra.

(debreceninap.hu)

Valódi Hírek