Dr. Dávid Ferenc: A mindenhez értő kormánypárti megmondóemberek új ellensége a német válogatott

„Még szerencse, hogy ilyen nagyszerűek és bátrak”

„Ez a német válogatott pontosan olyan, mint Németország: sokszínű, szivárványos, gendersemleges, fospuha – semmilyen. Az volt a legfontosabb nekik, hogy mi lesz a tetves szivárványos karszalagjaikkal, meg hülye, szájbefogós pózokban álltak kamera elé, hogy megmutassák a világnak, ők aztán igazán jóemberek.

Aztán a lelkes, kemény, fáradhatatlan japcsik megverték őket. Ilyen az, amikor egy társadalomnak még van identitása, és ilyen, amikor már nincs. Remélem, kikapnak ezek a második meccsükön is, és mennek haza a francba. Ott a helyük. Ott húzogathatják reggeltől estig… a szivárványos szart…”

– írta Bayer Zsolt, miután a „baráti” Japán 2:1 arányban megverte a Bayer által már nem kedvelt német labdarúgó válogatottat.

Ezt írja Bayer annak ellenére, hogy Orbán – az általa kirobbantott sálbotrány keretében – kijelentette: „A foci nem politika. Ne lássunk bele olyat, ami nincs”. Mondta ezt azután a magyar miniszterelnök, hogy a görög válogatott budapesti vendégjátéka alkalmával, egy Nagy-Magyarország sziluettjével hímzett szurkolói sálat viselt, amiért fél Európa, de főleg a szomszédjaink teljes joggal felháborodtak.

A felcsúti provokátor természetesen

tudatosan tette

azt, amit tett. A csütörtöki kassai V4 találkozón a szlovák miniszterelnök hanyag eleganciával egy szlovák nemzeti jelképekkel tarkított sállal ajándékozta meg a „fociológia” hazai nagymesterét, mondván régi és kopott a nyakravalója, illene újat viselnie.

Ezzel így már majdnem rendben is lennénk, ha november 24-én nem kezdett volna „németgyalázásba” Schmidt Mária futballterminátor. Labdarúgást kedvelő embertől – gondolom Mária asszony az – ilyet még nem olvastam, kezdjük az írás címével: „A német (?) fociválogatott most új minőségre próbálja emelni az öncenzúrát”

Az a kérdőjel engem elbizonytalanít: Neuer, Müller németségével van baj, esetleg az egyaránt Berlinben született Mussiala és Rüdiger bőrszínével, vagy a stuttgarti – egyedi hajviseletű – Gnabryval. Talán a nem németes hangzású Gündogan név zavarja?

Schmidt írásában nem a Nationalelf játékát elemzi (Kizárólag morális tartásukat és kiállásukat ostorozza), és a végén három szóval minősíti a német nemzeti tizenegyet: „Szánalmasak, férfiatlanok, gyávák.” Még szerencse, hogy Mária asszony nagyszerű, nőies és bátor!

De ezzel még nincs vége, hiszen beszállt a „németezésbe” Deák Dániel politikai elemző is (egy szót sem írt a meccs színvonaláról), persze lehet, hogy nem is látta. Aztán megnyilvánult a mindenhez (is) értő Deutsch Tamás, emígy:

Szivárványos karszalag országa – Felkelő nap országa 1-2. Ennyi.”

Tőle persze nem is vártam többet.

Nem folytatom, pedig még több másodosztályú publicista is mocskolta a német válogatottat, de egyetlen szót sem ejtettek a játékukról.

Na, most, ha a Főni komolyan gondolná és komolyan mondaná, hogy a foci nem politika, akkor ezek a jól tartott és jól idomított személyek meg sem mertek volna nyikkanni a fenti módon. Nem bizony.

Akkor marad a másik lehetőség: a Főni is, és ők is pontosan tudják, hogy a foci – pláne Magyarországon – mindig politikai kérdés volt. Ez nem jó, de most is így van, és Orbánék aztán igazán sokat tettek azért, hogy így is maradjon.

Németország hamarosan Spanyolországgal mérkőzik a világbajnokságon.

Gondban lesz

a Bayer-Deák-Schmidt trió, hiszen Spanyolország az LMBTQI-szubkultúra egyik fellegvára, a felmérések szerint itt a legmagasabb a melegek elfogadottsága Európában, a társadalom 88 százaléka pozitívan áll hozzájuk.

2005. óta összeházasodhatnak a homoszexuális párok, és ugyanúgy örökbe fogadhatnak, mint a heterók. Ezen a meccsen kinek fog szurkolni B.Zs ? Milyet jelzőt fog használni Deutsch a spanyolokra? Ha a németek győznek, becsmérelni fogja Schmidt a spanyol labdarúgókat is? Döntetlen esetén, mi a teendő?

És, van még egy zavaró tényező: mindkét országot baloldali dominanciájú kormány irányítja. Nem irigylem a Bayer-Deák-Schmidt támadó szekciót, de a csapat fregoli embere (Deutsch) is gondban lehet! Csak egy megoldás van számukra: gyalázni mindkét együttest!

Dr. Dávid Ferenc

 

Valódi Hírek