Hisztériás rohamot kapott Varga Judit, amiért Orbán miatt megvonnák Magyarországtól az EU-s pénzeket

Úgy véli, „senki sem osztott nekik lapot”.

„Fontos tudni a magyar embereknek, pedagógusoknak, szülőknek és családoknak, hogy »a magyar baloldal« ma ismét ellenük szavazott az EP-ben” — magyarázta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter.

„Az Európai Parlament »baloldali« többsége, élén »a magyar baloldali« képviselőkkel ismét azért lobbizik, hogy a magyar emberektől megvonják a nekik járó forrásokat”

— írta Varga közösségi oldalán, megjegyezve: még szerencse, hogy az EP-nek a kondicionalitási eljárásban

senki sem osztott lapot.

Mint arról mi is beszámoltunk, az Európai Parlament javaslata szerint, befagyasztanák a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.

Az igazságügyi miniszter a Facebook-posztjában hangoztatta: mindeközben „a magyar kormány és a Bizottság a megoldáson dolgozik”.

„Közösen lefektettünk 17 vállalást, amit teljesítettünk”

— vélekedett Varga.

Azonban a friss információk szerint Navracsics Tibor és Gulyás Gergely sem cáfolta csütörtökön, hogy marad a kondicionalitási eljárás Magyarországgal szemben, és

a Bizottság 3000 milliárd EU-s kohéziós forrás befagyasztását javasolja.

„A 70 éves születésnapját ünneplő Európai Parlament jobban tenné, ha a kicsinyes politikai boszorkányüldözés helyett visszatérne az alapokhoz és a nemzetek közötti egység és bizalom megerősítésén dolgozna,

nem pedig árkokat ásna a tagállamok közé…”

— szúrt oda Varga.

(Varga Judit/Facebook)

Valódi Hírek