Megkérdezték a Belügyminisztériumot a KRÉTA gyalázatos botrányáról: Rétvári Bence válaszától leszakad az arcod

Ez a pofátlanság már a Szaturnuszról is látszik.

Valamikor szeptember 20. tájékán adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t.

Az adathalász támadás áldozata a cég egyik projektvezetője volt, ő kattintott az átverős email linkjére, amivel a támadók megszerezték a belépési adatait, melyekkel aztán hozzáférhettek a belső adatbázisokhoz.

Olyan adatbázisokhoz, amelyekben a magyar közoktatásban dolgozók, tanulók, valamint még a tanulók szüleinek személyes, érzékeny adataihoz is hozzáférhettek.

Erről a rendkívüli, több százezer ember adatait érintő súlyos adatbiztonsági incidensről a Telex november 7-én megjelent cikkéből értesülhetett csak a közvélemény, de mint később kiderült,

a hatóságok se tudhattak róla

korábban.

Nem véletlenül, mivel az eKRÉTA Informatikai Zrt. igyekezett elhallgatni a problémát.

Jámbor András független országgyűlési képviselő az ügy miatt kérdéseket intézett a Belügyminisztériumhoz.

Arra volt kíváncsi:

  • vizsgálta-e a Belügyminisztérium, hogyan történt az adatok ellopása? Tett-e bejelentést a NAIH felé a minisztérium? Indult-e vizsgálat ennek nyomán?
  • Az adatvédelmi incidensről tájékoztatták-e az érintett diákokat, szüleiket, tanáraikat?
  • Ki vállalja a felelősséget az adatvédelmi incidensért? Milyen következmények várhatóak?

Kérdései közül

egyikre sem kapott választ.

Egészen pontosan valamiféle reakciót kapott, méghozzá Rétvári Bencétől, aki válaszadás helyett rázendített a — már az eleinte is szánalmasan gyenge — dollárbaloldalos nótára:

(via 444)

 

Valódi Hírek