Vadai Ágnes elárulta: még a fideszes képviselők is megszavazták, ami ellen Orbánék hergelik a magyarokat

Kettős játszma.

A kedd esti Egyenes Beszéd vendége volt Vadai Ágnes, a NATO Tudományos és Technológiai Bizottsága frissen megválasztott elnöke, aki a megválasztása kapcsán osztott meg előzményeket a műsorban.

Elmondta: a szokásjog szerint a bizottsági ülés végén a leköszönő elnök javaslatot tesz az új elnök személyére. A bizottsági tagok úgy találták, hogy alkalmas a feladatra, így

egyhangúlag megválasztották a NATO Tudományos és Technológiai Bizottsága elnökének.

Vadai kifejtette: a leginkább az

energiaellátás biztonságával kapcsolatos technikai kérdések érdeklik.

A védelmi bizottság többsége döntött kimondta: Oroszország terroristaállam.

Elmondta:

ezt a fideszes képviselők is megszavazták,

és nem is tettek fel kérdéseket a döntést megelőzően.

Vadai Ágnes kiemelte: a Nyugati Fény volt az első, amely megírta, hogy december 7-én szavazhatnak a magyar Országgyűlésben Finnország és Svédország NATO-tagságáról. A politikus értesülései szerint az uniós források megérkezésétől teheti függővé a két ország tagságának megszavazását, teljesen indokolatlanul.

A fideszes képviselők elvileg támogatják az országok NATO-tagságát, azonban ez idáig mégsem terjesztették a magyar Parlament elé az ügyet.

Elmondta: december 2-án érdemes lesz nézni a DK különböző oldalait, mert bejelentéssel készül a párt. Részleteket ezzel kapcsolatban nem árult el.

Vadai Ágnes interjúját itt lehet visszanézni:


(Egyenes Beszéd nyomán
)

Valódi Hírek