Sírjunk vagy nevessünk? Elhüppögte a kormánylapnak Vidnyánszky Attila, mennyit bántja őt a csúnya „ellenoldal”

Lejáratókampány.

Ahogy arról beszámoltunk, az SZFE diákjai nyílt levélben tiltakoztak Vidnyánszky Attila szavai ellen.

Ismert, hogy a ledarált SZFE kuratóriumának elnöke november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként arról beszélt, hogy az SZFE az átalakítás előtt „a liberálisok központi bázisa” volt, ahol „utánpótlást képeztek”, ezért is volt „hisztéria” amiatt, hogy „elfoglalták” „az egyik utolsó bázisukat”.

“Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni”

– mondta akkor az átalakított egyetemről, majd hozzátette:

“a diákok áthangolása nem egyszerű dolog”.

Erre válaszul született meg a jelenlegi hallgatók nyílt levele, amelyben elhatárolódtak a fideszes színigazgató kijelentéseitől.

Vidnyánszky ugyancsak nyílt levélben reagált, ebben kifejtette, hogy a hallgatók elhatárolódó írása azért születhetett meg, mert ő mindent jól csinál.

Most a Magyar Nemzet készített vele rövid interjút, ebből kiderül, hogy a fideszes színházi élet atyaúristenét egy

„előre kitalált, jól felépített koreo­gráfia” mentén támadják.

A cikkben „a baloldal megmondóembereinek egész pályás letámadásáról” írnak, Vidnyánszky pedig azt mondta a lapnak:

„Jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében, ahol minden egyetemi polgár szorongás nélkül formálhat véleményt. Ez minden bizonnyal sokakat irritál”.

Hozzátette:

egy évtizede lejáratókampány folyik ellene.

Úgy véli azonban, hogy ezeket a helyzeteket vállalnia kell, mert

„(…) lehet, hogy kevésbé vagyunk hangosak vagy szervezettek, mint az ellenoldal, de mi vagyunk többen: mi vagyunk a csendes többség.”

A Belvárosi Polgári Szalonban kedden este ugyan valóban elhangzottak azok az inkriminált mondatok, amelyek miatt a hallgatók elhatárolódtak tőle, de Vidnyánszky Attila szerint kiszakították őket a kontextusukból.

 

Valódi Hírek