Áll a bál: A jobbikos Stummer belépése miatt kilépett a Momentumból a párt pesterzsébeti képviselője

Szőnyi Attila gyomra ezt az embert már nem veszi be.

Beszámoltunk róla, hogy a zsidózós és HÖK-ös botrányokba belebukott, magát 2014-ben még nácinak valló ex-jobbikos Stummer János belépett a Momentumba.

Stummer idén tavasszal még a Jobbik elnöke szeretett volna lenni, ám a tisztújításon alulmaradt, és kilépett a pártjából, múlt heti videójában pedig már a Momentum átmeneti elnöke, Gelencsér Ferenc oldalán magyarázta, hogy a Momentum az a párt, ahol „az elmúlt másfél évtizedben megszerzett tapasztalatait a lehető legmegfelelőbb helyen tudja kamatoztatni”.

Ahogy az várható volt, a szélsőjobboldali politikus belépését nem minden momentumos gyomra vette be.

Elsőként Szőnyi Attila, a Momentum pesterzsébeti önkormányzati képviselője jelentette be, hogy kilép a Momentumból Stummer befogadása miatt.

Szőnyi Attila (balra) és Stummer János (jobbra) / montázs: Nyugati Fény

Szőnyi Attila a hivatalos közösségi oldalán azt írja:

„Mindig féltem attól, hogy egy politikai közösséghez való csatlakozáskor meg fogom-e látni azt a fordulópontot, amikor saját hitelességem érdekében lépnem kell, amikor el kell engednem mindazt, amit addig építettem.

Nagyjából egy hete tudom, hogy Stummer János belépett a Momentumba. Első érzéseimet próbáltam igazoltatni azzal, hogy nem dühből és hirtelen határoztam: az a párt, amelyik saját, hosszasan felépített hitelével legitimálja egy különböző mélységekben kirekesztő szervezetet politikai vezetőjét, relativizálva tetteinek súlyát, politikai árat adva a megbélyegzésnek, nem lehet tovább otthonom.

Stummer János a 2010-es években az akkor nyíltan antiszemita és rasszista Jobbik IT egyik alapítója és vezetője volt. Később nem csak tagja marad a Jobbiknak, hanem különböző vezetői pozíciókban meghatározta annak irányvonalát, teljes politikai munkásságában elfogadható kompromisszumnak érezte különféle társadalmi csoportok megbélyegzését, megszégyenítését és az ezáltal szerzett politikai haszon learatását.

Nem fiatalkori kisiklás volt, még tavaly is megszavazta azt a homofób törvényt, ami összemossa a pedofíliát az LMBTQ közösséggel.

Stummer János őszintén, külső nyomás és azonnali politikai haszonszerzés nélkül egyik általa megbélyegzett közösségtől sem kért elnézést soha. Ha ez megtörténik, akkor emberileg nyerhet bocsánatot, ugyanakkor politikai vezetőként hitelességét örökre eljátszotta.

Van, amikor valakinek örökre bevonják a jogosítványát és nem vezethet többé autót, függetlenül attól, hogy hogyan viselkedik későbbi élete folyamán.

Ha valaki rasszista, antiszemita és homofób politikai közösséget alapít és vezet, onnan nincs út a hiteles, megbízható politikai képviselet irányába, hát még úgy, hogy jelenleg az egyetlen változásra utaló jelként azt lehet felhozni, hogy befogadta az a közösség, aminek hiteléért eddig én is dolgoztam.

Bízom benne, hogy a Momentum vissza fog találni arra a centrista, liberális középútra, ahol eddig haladt, a kirekesztő politika relativizálása elfogadhatatlan átlépése annak a bizonyos vörös vonalnak.

Egy következmények nélküli Magyarországon nincs remény.”


.

Kapcsolódó cikkünk:

Az eltés gólyák listázásától a zsidózáson át a Momentumig — Stummer János kacskaringós pályaíve

.

Valódi Hírek