„BRÉKING” — Írta ki a miniszterelnöki megbízott a Facebookra, majd örömhírt jelentett be

Ez is sikerült.

Újra akadálymentesen tölthető ki a nemzeti konzultáció – jelentette be Facebookon „BRÉKING”-ként Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

„Magyarországon közel 100 ezer vak és gyengénlátó és több mint 60 ezer siket és nagyothalló honfitársunk él. Magyarország Kormánya számára fontos, hogy mindenki elmondhassa a véleményét a meghatározó kérdésekben, ezért a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációt is

akadálymentessé tettük.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy „a fogyatékosságügyi szervezetek és Magyarország Kormánya között folyamatos az együttműködés, amelynek köszönhetően megvalósulhatott a közügyek akadálymentes gyakorlása is”.

Az újabb nemzeti konzultációs íveket – amelyek az Orbán Viktor által minden egyes alkalommal megszavazott brüsszeli szankciók ellen szólnak – már október 14-én elkezdték postán kézbesíteni, de

csak egy hónappal később

lehetett online is kitölteni.

(via 444.hu)

Valódi Hírek