Kósa Lajos megszakértette a Lengyelországban becsapódó rakétát: Megtalálta a felelősöket is

Sajátos gondolatmenet.

„Itt is úgy tűnik egyébként a mostani adatokból, hogy tulajdonképpen egy eltévedt légvédelmi, vagy ha úgy tetszik, gellert kapott légvédelmi rakétáról van szó”

– jelentette ki Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti parlamenti szakbizottság elnöke szerda este a Hír TV műsorában.

Kósa Lajos azt mondta, véletlen berepülésről van szó, ezért nem érzékelte a NATO légvédelme – csakúgy, mint a tavasszal a Magyarország felett átrepült és Zágrábban lezuhant ukrán drónt.

Amúgy a szövetség légvédelmének fő erejét az Egyesült Államok adja, így ők minden repülőt, majdnem minden repülő tárgyat tudnak, honnan indul, hova megy.

„Tehát a mai kor követelményei szerint az

nagyon vadregényes,

hogy egyszer csak megjelenik a semmiből valami repülő eszköz, és akkor becsapódik, ez nem szokott lenni”

– jelentette ki.

Beszélt arról is, hogy az oroszok kedden rendkívüli rakétatüzet zúdítottak Ukrajnára, főleg kritikus infrastruktúrát támadva ,

„és hát ott aztán vannak károk.”

Videó:

(via Népszava)

Valódi Hírek