Reagált Navracsics Tibor arra, hogy a német parlament megszavazta a Magyarországnak szánt EU-s pénzek befagyasztását

Szerinte „alaptalanok az aggodalmaik”.

A Magyar Nemzet számára fejtette ki nézeteit Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, azzal kapcsolatban, hogy csütörtök este a német parlament elfogadott egy olyan határozatot, amelyben felszólítják a kormányt, hogy szavazzon a Magyarországnak szánt uniós pénzek befagyasztása mellett.

A Bundestag döntését azzal indokolta, hogy így kívánnak fellépni Magyarországgal szemben, amennyiben nem találják megfelelőnek a magyar kormány részéről az EU által követelményekként támasztott korrupcióellenes, igazságügyi és egyéb reformokat.

Navracsics a portálnak azzal magyarázta a Bundestag határozatát és annak Magyarországgal kapcsolatos aggályait, hogy „a német parlament baloldali többségű”, és megjegyezte azt is, hogy szerinte „alaptalanok az aggodalmaik”.

„Én nem gondolom, hogy a Bundestag feladata lenne az, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány között folyó tárgyalásokat minősítse, ráadásul a bizottság értékelése szerint minden olyan vállalásunk, amit eddig tettünk az irányukba, teljesült és jó ütemben haladunk”

— vélekedett Navracsics.

A miniszter kérdezték arról is, hogy mit szól ahhoz, hogy pár héttel ezelőtt két magyar bíró találkozott David Pressmannel, az USA magyarországi nagykövetével. A portál azt kérdezte a minisztertől, hogy mennyiben vet rossz fényt a bizottság és a magyar kormány közötti tárgyalásokra mindez.

Navracsics úgy fogalmazott: az amerikai nagykövet részéről nagyon tapintatlan és ügyetlen diplomáciai lépés volt ez, amivel veszélyezteti ezeknek a bíráknak a függetlenségét.

„Én úgy gondolom, hogy egy nagykövetnek körültekintőbben kell eljárnia”

— szúrt oda Navracsics.

A Magyarországnak szánt uniós pénzek ügyében decemberben hoznak döntést Brüsszelben, hogy visszatartják-e a mintegy 7,5 milliárd eurós uniós forrást, vagy elegendőnek tartják a magyar kormány korrupcióellenes „intézkedéseit”.

(magyarnemzet.hu)

Kapcsolódó:

A német parlament megszavazta az uniós pénzek megvonását Magyarországtól

.

Valódi Hírek