Feljebb kapcsolnak egy fokozattal: Itt vannak a diákok követelései a köztévéhez

Nem hagyják annyiban.

A tanártüntetések egyik szervezője, az Egységes Diákfront a közetelvíziónak írt lelévlben követelik az M1 Híradóba való meghívást, ahol élő adásban mondhatnék el, miért is tüntetnek annyian.

A diákok szerint a tüntetések szervezőiként joguk van a köztévé studiójában beszélni arról, milyen pontosan Magyarországon az oktatás helyzete.

A szervezők feltételeket is szabtak, csakis főműsöridőben és élőben hajlandóak szerepelni, minimum 5 percig. Felhívták a figyelmet, hogy ha a köztévé nem reagál november 16-ig a megkeresésükre, akkor az MTVA székház elé vonulnak támogatóikkal.

A szervezet felhívását változtatás nélkül közöljük:

„Felhívás a magyar köztévének!

A március tizenhatodikai demonstráció, a szeptember másodikai vonulás, az október ötödikei hídfoglalás és az október tizennegyedikei tüntetés szervezőiként – mivel meghívásunk elmaradt – ezúton követeljük az köztévétől az Egységes Diákfront invitációját az M1 stúdiójába, hogy megfelelő módon bemutathassuk a magyar népnek a közoktatás helyzetét és reprezentálhassuk álláspontunkat!

Amennyiben hét napon belül kérésünkre nem érkezik megkeresés, megmozdulásainkat folytatni fogjuk, ezentúl az MTVA székháznál is.

A meghívást azokkal a feltételekkel fogadjuk el, ha az interjú

  • az M1 Televízióban,
  • hétköznap, főműsoridőben (tehát 18:30 és 21:30 közötti időszakban),
  • leglább 4 percig,
  • élő adásban zajlik.

Támogatóink figyelmét pedig arra szeretnénk felhívni, hogy amennyiben az M1 nem méltat minket válaszra 2022.11.16-ig, akkor a közösségi média oldalainkon meghirdetésre kerülő időpontban jöjjenek el velünk az MTVA székházhoz és követeljük együtt az oktatás helyzetéről való megfelelő tájékoztatást.

A köztévé válaszát tűkön ülve várjuk a [email protected] email címre 🙂.

Üdvözlettel,
Budapest, 2022 november 9.
Egységes Diákfront”

Valódi Hírek