Megkérdezték Deutsch Tamást, miért szavazták meg az összes szankciót: Erre a válaszra senki nem számított

Jó tudni.

Deutsch Tamás EP-képviselő kedd este tartott lakossági fórumot Nagykátán a kormány nemzeti konzultációjáról, és megpróbálta elmagyarázni a hallgatóságnak miért is rosszak a szankciók.

Deutsch azzal kezdte, hogy a nemzeti konzultáció egy Európában egyedülálló kezdeményezés, sehol máshol nem kíváncsiak ennyire a lakosság véleményére.

Az EP-képviselő természetesen a szankciókat okolta a gáz árának emelkedéséért, pedig ennek semmi köze a valósághoz. A gáz ára már a háború előtt emelkedni kezdett, hiszen Vlagyimir Putyin orosz elnök csökkentette az EUrópába köldött mennyiséget, és ezt teszi a háború kitőrése óta is.

„De akkor miért szavazta meg Orbán a szankciókat? „

— ezt a kérdést Deutsch tette fel saját magának, majd rögtön válaszolt is, hogy

Orbán tulajdonképpen nem is szavazta meg azokat.

Legalábbis az olajembargóra addig nem bólintott rá, míg ki nem harcolta, hogy Magyarország kedvezményt kapjon, ahhoz viszont Magyarországnak nem volt elég ereje, hogy a többi 26 országot eltántorítsa a rossz döntéstől, ami végül is közvetve minket is sújt, a fideszes képviselő szerint.

(via 444.hu)

Valódi Hírek