Most érkezett: Fordulat történt a velejéig korrupt Völner Pál ügyében

Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai, de azért őrölnek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, októberben még ügyvédként praktizált Nyergesújfalun a korrupciós ügyben vastagon érintett korábbi államtitkár, Völner Pál.

Völner még tavaly decemberben mondott le igazságügyi államtitkári tisztségéről, miután kiderült: az ügyészség azzal gyanúsítja, összesen

83 millió forintot kapott

a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, hogy neki kedvező módon alakítsa a végrehajtói kinevezéseket.

A HVG most arról ír, hogy október végén felfüggesztették a korrupt ex-államtitkár ügyvédi engedélyét.

A felfüggesztést a határozatot aláíró Becker Tibor, a Komárom-Esztergom megyei ügyvédi kamara elnöke is megerősítette a lapnak.

Sok választása nem volt a kamarai elnöknek, hiszen a vonatkozó törvény szerint egy ügyvéd tevékenységét fel kell függeszteni, ha olyan szándékos bűncselekmény miatt emelnek ellene vádat, amelynek büntetési tétele ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb.

Mint ismert, az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság Schadl Györgyöt 10 év, míg Völner Pált

8 év börtönbüntetésre ítélje.

Az ügyészség 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetést is javasolt, tíz évre mindkettőjüket eltiltaná a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól pedig végleges eltiltást javasoltak.

 

Valódi Hírek