Maruzsa Zoltánék felmérték a tanárok igényeit, csak a legfontosabb kérdés maradt ki

Nincs benne sok köszönet.

Online kérdőíves kutatást végzett a Belügyminisztérium a pedagógusok körében. Az első felmérés június 13-a és 26-a között, a második szeptember 1-je és 20-a között készült, az eredményekről pedig az oktatási kormányzat Új Köznevelés című folyóiratában számoltak be. A cikk társszerzője Maruzsa Zoltán államtitkár.

Az első kérdőívet 24 ezren, a másodikat 33 ezren töltötték ki, de mivel anonim kutatásról van szó, nem tudni, mekkora volt az átfedés a két csoport között. A 33 ezres létszám az összes pedagógusnak majdnem a negyede.

A válaszadók közt többségben voltak az amúgy kisebbségben levő férfiak és a vezető beosztásúak.

A cikkből kiderült, hogy a kitöltők több mint 50 százalék úgy látja,

ekkora óraszám

mellett nem lehet megfelelően felkészülni az órákra és színvonalasan dolgozni. A többiek szerint ez részben vagy egészben megvalósítható.

70 százalék szerint többet kellene fizetni a jobban teljesítő tanároknak, és 84 százalék szerint azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. A béremelés fontosságát sokan jelezték a szöveges véleményekben is, de nem derül ki, hogy pontosan mennyien, és mekkora béremelést látnak szükségesnek.

Ezenkívül majdnem kétharmad szerint indokolt az iskolaőrség bevezetése, ha az adott intézmény kéri.

A hónapok óta tartó oktatási tiltakozások más fontos követeléseinek (nagyobb autonómia a tanároknak és az iskoláknak, tananyagreform, stb.) megítéléséről

nem esett szó.

(via 444.hu)

Valódi Hírek